Vállalkozások

Akarjon spórolni villanyon és gázon


2015.09.29   |   

A vállalkozások harminc százaléka – jellemzően kis- és középvállalkozások – vált villamos vagy földgázszolgáltatót évente. Fontolja meg a lehetőséget Ön is! Mutatjuk az érveket, ellenérveket.

Mint ismeretes, 2008-tól már gyakorlatilag minden cég szabadon választhat szolgáltatót akár villamos energiát, akár földgázt venne.

Egyre több energiakereskedő lépett be a szolgáltatók oldalán, ami egyre élesebb árversenyhez, egyre professzionálisabb ügyfélkiszolgáláshoz vezetett el – és egyre több fogyasztó döbbent rá erre a lehetőségre, és arra, hogy ebből a versenyből akár profitálhatnak is, mondta el a Piac & Profitnak dr. Uzonyi Zoltána Magyar Energiakereskedők Szövetségének (MEKSZ)elnöke.

– Kereskedőként évről évre azt tapasztaljuk, hogy ahogy egyre élesebb a verseny, úgy egyre tudatosabbak a vállalkozások, hogy ezt kihasználhassák. Egyre többen fordulnak tanácsadókhoz, egyre többen tendereztetnek energiakereskedőket és ezeken a tendereken egyre több kereskedő vesz részt… Nem véletlenül fókuszálnak a szolgáltatók egyre inkább erre a szektorra, az a tapasztalatunk ugyanis, hogy a kisebb cégek is egyre tudatosabbak, azaz egyre több kisebb cég döbben rá a kereskedőváltás lehetőségére” – hangsúlyozta dr. Uzonyi Zoltán. Természetesen nem éri meg mindenkinek évente váltania: azok a kkv-k és mikrovállalkozások, amelyek nem energiaintenzív tevékenységet végeznek és nem a szabadpiacon, hanem az egyetemes szolgáltatáson belül jutnak energiához, inkább nem élnek ezzel a lehetőséggel.

Az ár mellett a pluszszolgáltatások is lényegesek

Még mindig elsősorban az ár motiválja a fogyasztókat a kereskedőváltásban, azaz a minél olcsóbb ajánlatokat keresik, azonban egyre inkább jellemzőek a motivációs tényezők között azok a plusz szolgáltatások, amelyeket a kereskedők nyújtanak, hangsúlyozza a szakértő . Az elérhető árelőny ugyanis egyre csökken: míg néhány évvel ezelőtt még akár két számjegyű százalékos költségcsökkentést is el lehetett érni versenyeztetéssel, addig 2015-ben maximum egy számjegyű százalékos árelőnyt élvezhet a fogyasztó. „Az így megtakarítható összeg már nem mindig jelent megfelelő csáberőt a váltásra, így a kereskedők egyre innovatívabb, egyre komplexebb szolgáltatásokat kínálnak a vállalkozásoknak.

Kkv-knak ajánlják

Egyre több szereplő lép piacra kacsolódó szolgáltatással: világításkorszerűsítéssel, energiaauditttal, megújuló energiaforrásokra alapozott csomagokkal (hőszivattyú és napenergia) de arra is van példa, hogy az energiakereskedő cég a háztartási meghibásodásokra nyújt biztosítást, illetve ingyenes karbantartást a csomag részeként. Ez a jelenség elsősorban a kkv- és a lakossági szegmensben releváns, hiszen a nagyfogyasztók ezekre a fejlesztésekre saját forrásokat fordítanak, a termékcsomagok fejlesztésének az elsődleges célpontja tehát a kkv-szektor.

Zöldből zöldet

A szakember elmondása szerint a kereskedők egyre komolyabb érdeklődést tapasztalnak a zöld bizonyítványokkal tanúsított megújuló energiaforrásból származó villamos energia termékek iránt. Egyre több olyan szereplő van, akinél az egyik döntő szempont, amikor kereskedőt választ, hogy milyen forrásból veheti a villamos energiát.

„Száz százalékban nem lehet uralkodó a zöld energia, de helye van és egyre nagyobb mértékben lesz helye a megújuló energiaforrásoknak vevői oldalon. Azzal nem számolhatunk, hogy a kkv-szegmensben egyeduralkodóvá válik, kiegészítőként viszont nagyszerű lehetőséget kínál. Ebben a szegmensben komoly lehetőségek vannak és akár a változó jogszabályi környezet, akár a sorra megnyíló uniós források hatására, de komoly fellendülésre számíthatunk” – vélekedett az elnök.

Vállalkozásával így váltson szolgáltatót!

1. szabály– Legyünk határozottak! Ha sokáig húzzuk a döntést, lemaradhatnak az igazán kedvező ajánlatokról, hiszen a kereskedőknek is időben le kell kötniük a szükséges árammennyiségeket.
2. szabály– Amennyiben távméréssel mérik vállalkozásunk áramfogyasztását, feltétlenül szerezzük be fogyasztási görbénket, hiszen mindennemű energiafogyasztásnak az alapja a pontos mérés. A fogyasztási görbe és jellemzők alapján sokkal jobb ajánlatokat is kaphatunk. Ezeket a jellemzőket jelenlegi szolgáltatónktól, kereskedőnktől is bekérhetjük, de a területileg illetékes elosztóhálózati engedélyesnél is kérhetünk hozzáférést az adatokhoz.
3. szabály– Az ajánlatok bekérése során ne feledkezzünk meg jelenlegi szolgáltatónkról sem. Sok esetben tőle kaphatjuk a legkedvezőbb ajánlatot, hiszen ő már mélyebben ismeri vállalatunk fogyasztási jellemzőit.
4. szabály– Minden esetben ellenőrizzük le az ajánlatokat adó cégeket. Az engedélyek meglétének a Magyar Energia Hivatal honlapján nézhetünk utána, a gazdálkodási adatokat akár az e-beszámoló szolgáltatáson keresztül ingyen is lekérhetjük.
5. szabály– Végül állapodjunk meg a kiválasztott energiakereskedővel, de ne feledjük, hogy megfelelő intézkedések és minimális beruházás révén akár további 5-10-15 százalékot is foghatunk áramszámlánkon. Ezek megtalálásában a kiválasztott energetikai partnerek általában készségesen segítenek – javasolja a lap szakírója.