2016-10
KERESKEDELMI ÉLET

„Balatoni hal helyett maradjon az import.” (?)

2016-10-03
A KISOSZ és a Balatoni Szövetség után a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége (Mahal) is állást foglalt a balatoni halak kereskedelmi halászatának ügyében. Utóbbinak más a véleménye...

A KISOSZ és a Balatoni Szövetség után a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége (Mahal) is állást foglalt a balatoni halak kereskedelmi halászatának ügyében.

Utóbbinak más a véleménye…

Turizmus képviselői: „Balatoni éttermekbe balatoni hal való!”

Amint arról beszámoltunk, nemrégiben azt javasolta a KISOSZ somogyi tagegyesülete, hogy a balatoni halászat teljes tiltását időszerű lenne felülvizsgálni, és ésszerű keretek között szabályozottan, a szakmai, környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével újra kellene indítani. Ugyanis, a vendéglátósok és a kiskereskedők többsége azt az álláspontot képviseli, hogy a kereskedelmi halászat betiltása miatt nem tudnak hal alapanyaghoz jutni a balatoni vendéglátóhelyek. (Saját térségükben pedig a Tisza melletti egységek is ugyanilyen problémával állnak szemben.) A szervezet megoldási javaslatokat vár tagjaitól és más, a témában érdekelttől...

Röviddel később a 77 tókörnyéki önkormányzat alkotta Balatoni Szövetség (BSz) is közleményben hangsúlyozta: „fontosnak tarja, hogy lehetőségük legyen a helyi vendéglátóegységeknek arra, hogy balatoni halat vásárolhassanak és értékesíthessenek a parti éttermekben, büfékben, halsütödékben… „

A szövetség is, ahogy megírtuk, a halászati törvény módosításának szükségességét hangsúlyozza, és két alternatívát is megfogalmaz a cél érdekében: az egyikkel az évtizedeken át jól működő „úsztatott” pontyok értékesítésének lehetőségét, a másikkal a Balaton térségében működő halfelvásárlói hálózat létrehozását vázolja.

Haltermelők: „Maradjon az import!”

A Mahal a törvénymódosítást ugyan szükségesnek tartja, de a BSz szakmai javaslatait elveti.

Amint azt az igazgató, Szatmári László a nol.hu megkeresésére elmondta: ők nem értenek egyet a BSZ megoldási javaslataival, szakmailag nem tartják megalapozottnak.

– A halak áttelepítése a Balatonba és úsztatása egyrészt felvet környezetvédelmi és állat-egészségügyi aggályokat, másrészt néhány nap alatt a halastavakban nevelt, esetleg elhízott, a balatonitól merőben különböző ízű halak húsa nem változna érdemben – véli az igazgató.

A felvásárlói hálózat létrehozásának egyelőre nincsenek meg a jogszabályi alapjai, és a Mahal nem is támogatná a sporthorgászat húshorgászat irányába tolását. – Akkor már inkább maradjon az import – tette hozzá Szathmári László.

Foglaljanak állást a szakértők is!

A BSZ törvénymódosítást, illetve a jogszabály kiegészítését tartja szükségesnek. A javaslatokat hamarosan szakértőkkel egyeztetik, és az érintett tárcák elé tárják – közölte Balassa Balázs elnök az MTI-vel.

Balatoni halat a vendéglátásba! Vagy mégse?

2016-10-03
A balatoni halászat törvényeinek megváltoztatására szüksége van, értenek egyet az eddigi szereplők, de a Balaton környéki vendégek tányérjába már mást tennének…

A balatoni halászat törvényeinek megváltoztatására szüksége van, értenek egyet az eddigi szereplők, de a Balaton környéki vendégek tányérjába már mást tennének…


A KISOSZ és a Balatoni Szövetség balatoni hallal kínálná a turistákat, a Mahal beérné az importtal…

Az eddigi véleményeket ezen az oldalunkon olvashatja.

Családi vállalkozások – kiemelkedőbb eredmények

2016-10-05
Vonja be családtagjait is a vállalkozásba, mert így hosszabb távon és sikeresebben vehetik az év(tized)eket…

Vonja be családtagjait is a vállalkozásba, mert így hosszabb távon és sikeresebben vehetik az év(tized)eket…

Szerencsésebb helyzetben van az a vállalkozás, ahol szülők, gyerekek, testvérek együtt viszik a céget, együtt dolgoznak a mindennapokban, mert a fiatalabb generáció vélhetőleg szívesebben veszi majd át a stafétabotot az alapítóktól…

Elemzés készült, amelyik igazolja, hogy azok a vállalkozások maradnak hosszútávon, akár évtizedeken át piacon, amelyekben több családtag is aktív résztvevője a cég mindennapjainak, összegezte közleményében a rendelkezésére álló adatokat az Opten céginformációs kft.

Mikrovállalkozások

A hazai cégbázis döntő többségét mikrovállalkozások alkotják.

Ezen cégek nagy része nem a tőkeerősségéről és stabilitásáról híres, ennek ellenére láthatóak azért pozitív példák is a cégstruktúrában.

Kis létszámú vállalkozások

A kis létszámú vállalkozásoknak több különböző formája működik hazánkban, jelentős részük egy-egy magánszemély köré épül. Ilyen az a mintegy 350 ezer egyéni vállalkozó és közel 130 ezer olyan gazdasági „társaság”, ahol az egyszemélyes tulajdonos egyben az egyetlen cégjegyzésre jogosult személy is.

Családi vállalkozások – megbízhatóbbak, kiemelkedőbbek

– Az egyszemélyes vállalkozások mellet viszont pozitív értelemben kiemelkednek azon gazdasági társaságok, ahol a cégen belül a család több tagja is képviselteti magát vagy tulajdonosként, vagy aláíróként – mondja Pertics Richárd a céginformációs vállalat igazgatója. – A családi kapcsolatokat felmutató vállalkozások nem csak megbízhatóbbak az egyszemélyes társaságoknál, de általánosságban kiemelkednek a teljes cégbázisból.

Mintegy 110 ezer olyan cég működik ma Magyarországon, ahol a tulajdonosok és ügyvezetők között apai, anyai vagy testvéri kapcsolatok lelhetők fel.

Ekkora bázisban értelemszerűen előfordulhatnak szép számmal problémás és rendkívül jól teljesítő cégek is, de a legfrissebb statisztikáink szerint a családi vállalkozások 75 százaléka megbízhatóbb egy átlagos hazai cégnél, míg 15 százalékuk pedig kiemelkedő megbízhatósági szempontból – sorolja az igazgató. – A hazai cégek jelentős részénél komoly problémát jelent a generációváltás kérdése, hiszen a rendszerváltás óta eltelt 27 évben még nem alakulhatott ki a hagyományokban gyökerező cégkultúra, mint Nyugat-Európában. Ha a családból több generáció is képviselteti magát a cégben, a szerepkörök átadása sokat egyszerűsödhet – állítja a szakértő.

– A terhek és a felelősség családon belüli elosztása a tapasztalatok szerint hosszabb élettartamot biztosít a cégeknek, de a cégen belüli generációváltások is gördülékenyebben tudnak megvalósulni általa – tette hozzá Bárány László, a Családi Vállalatokért Magyarországon Közhasznú Egyesület (FBN-H) elnöke.

A cég – családon belül marad

A családi vállalkozások mintegy 60 százalékában kizárólag a család tagjaiból áll a tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak köre, azaz „külsős” magánszemélyek vagy cégek egyáltalán nem kapnak komoly szerepet a cég életében.

Közel 1 800 családi vállalkozás éri el ma az 1 milliárd forintos éves árbevételt, tehát ma már a gazdasági erejüket sem lehet figyelmen kívül hagyni a családi cégeknek.


A cég irányítást elemezve az derül ki, hogy az apa-gyermek kapcsolatok dominálnak ugyan a cégvezetés számát tekintve, de a dominancia azért nem elsöprő erejű.

A családi cégek mintegy 60 százalékában találhatóak apa-gyermek kapcsolatok, és 40 – 40 százalékban anya-gyermek, vagy testvérkapcsolatok. Ezekből a számokból az is kiderül, hogy a családi kapcsolatok az esetek jelentős részében összetettek, azaz a család 3 vagy akár több tagja is szerepet kap cég irányításának életében.

Ágazati eloszlást vizsgálva – talán nem meglepő módon – a kereskedelem végzett az első helyen mintegy 24 ezer családi vállalkozással, ami részben a szektor nagyságrendjének is köszönhető, igazolja az elemzés.

Családtagokkal együtt – biztosabb cégjövő

2016-10-05
A kereskedelemben működik a legtöbb – 24 ezer – családi vállalkozás, ezért ebben az ágazatban lehet a legkönnyebb a generációváltás. Miért?

A kereskedelemben működik a legtöbb – 24 ezer – családi vállalkozás, ezért ebben az ágazatban lehet a legkönnyebb a generációváltás. Miért?



Mert hosszútávon a családtagjaikkal egy cégben dolgozók a sikeresebbek…

További válaszokat és magyarázatokat  ezen az oldalunkon talál.

Kiskereskedelem – a fejlődés elkezdődött

2016-10-06
Üzleti forgalma alapján Ön is ezt tapasztalja…?

Üzleti forgalma alapján Ön is ezt tapasztalja…?

Mert a statisztikai elemzések ismeretében a bankszektorból az hallatszik, hamarosan fejlesztésekbe kezdenek a kiskereskedők.

Hogy a kiskereskedelem helyzete a kívülállóknak bizakodásra ad okot, az is bizonyítja, hogy az egyik kereskedelmi bank már a következő egy évben komoly summa kihelyezését tervezi az ágazatban tevékenykedő vállalkozások beruházásainak finanszírozására.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a január-július periódusban öt százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, és az elemzők várakozásai szerint a növekedés az előttünk álló időszakban is kitart majd, írja az uzletresz.hu. 

Fejlesztés

Szakértői vélekedések szerint a növekedési periódust érdemes kihasználniuk a kisebb méretű kereskedelmi vállalatoknak is, és fejleszteniük annak érdekében, hogy vállalkozásuk ki tudja aknázni a bővülésből eredő lehetőségeket, idézi a híroldal.

Beruházás

A beruházások terén is trendforduló látszik az ágazatban, több évnyi csökkenést követően az idei évben ezen a területen is bővülés tapasztalható, az első félévben hozzávetőlegesen 15 százalékkal nőttek a beruházások.

Higgadtság, körültekintés, megfontoltság – gyakorlati tanácsok hitelfelvétel előtt (is)

2016-10-07
Ha túl vagyunk az eksztatikus örömön, mert felbuzgott bennünk az ötlet, ami némi pénzmag hozzáadásával előrelendítheti vállalkozásunkat – vonuljunk egy kicsit figyelőállásba!

Ha túl vagyunk az eksztatikus örömön, mert felbuzgott bennünk az ötlet, ami némi pénzmag hozzáadásával előrelendítheti vállalkozásunkat – vonuljunk egy kicsit figyelőállásba!

Az idő pénz

Ha pályázathoz kapcsolódóan hitelt vesz fel egy vállalkozás, különösen kell figyelni az ügylettel kapcsolatos határidők betartására. Alább megismerheti a Bankmonitor szakértőjének tanácsait…

· Tegyük érthetővé a bank számára, hogy mire szeretnénk hitelt felvenni. Gyakori hiba, hogy ködös marad a bank számára az üzleti cél, amely azonnali hiteligény-elutasítást eredményez, illetve a többkörös egyeztetéssel sok idő eltelik.

· Legyenek előkészítve azok a dokumentumok, amikre a bankoknak biztosan szükségük lesz a hiteligény elbírálásához: év végi beszámolók, naprakész főkönyvi kivonatok, a tervezett beruházás dokumentációja stb.

· Nem árt előre ellenőrizni azt sem, hogy nincs-e véletlen elmaradás a NAV-nál vagy más hitelezőnél. Ha van ilyen – mert hát ez bárkivel megeshet –, azt még a hiteligény benyújtása előtt érdemes gyorsan rendezni.

Kívülállóként nem is gondolnánk, hogy akadnak bankok, ahol ilyen, az alább ismertetett praktikákat is bevetnek az ügyfélszerzés/-megtartás/-forgalom érdekében.

A bankmonitor.hu szakírója elmondja, hogy nemrégiben olvasott egy Economist cikket, amelyből egy arcpirító bankári sumákság derült ki az USA egyik legnagyobb pénzintézeténél.

Ennek ismeretében elbeszélgetett néhány magyar bankfióki alkalmazottal: vajon, mi történhet meg Magyarországon? Ezt követően, ahogy fogalmaz, „újraélesztés” után billentyűzetet ragadott, hogy közreadja döbbenetet… Most mi is ezt tesszük…

Bank-trükkök ott…

„A Wells Fargo az USA egyik legnagyobb bankja. Ennél a banknál következett be, hogy egy kicsit „túltolták” az értékesítés ösztönzését. Annyira premizálták az új banki termékek eladását, hogy az alkalmazottak képtelenek voltak kitérni a nyomás elől. A végeredmény: másfél millió olyan betéti számla megnyitása és 565 ezer hitelkártya kibocsátása, amelyet soha egyetlen ügyfél sem kért, kívánt, vagy akart. A „bili ott borult ki”, amikor a nem kívánt termékek költségei elkezdtek megjelenni a bankszámla kivonatokon és az ügyfelek rájöttek, hogy olyanért fizetnek, amire soha nem szerződtek. A bank dollármilliókat fizet(ett) vissza az ügyfeleknek.

De Amerika messze van, jött az első gondolatunk. Majd mégis úgy döntöttünk, hogy elbeszélgetünk néhány jelenlegi és korábbi bankfióki alkalmazottal: mi történhet meg Magyarországon egy fiókban, ha nagyon el szeretne adni valamit az ügyfélnek a bank?

Bank-trükkök itthon…

Az elsődleges tanulság, hogy tetszik, vagy nem tetszik, terv alapú irányításvan a bankok többségénél. Ez pontosan annyit jelent, hogy egy bank egy adott időszakra meghatározza, hogy az egyes bankszámlákból, megtakarítási termékekből, hitelekből hány darab szerződést kíván kötni és milyen összvolumenben. Ezt a tervet lebontják bankfiókokra és egyes alkalmazottakra is.

Amikor legközelebb bemész egy bankfiókba és szemben ül veled egy fióki tanácsadó, akkor jobb, ha tudod, hogy neki az adott hónapra megvan a „felülről megszabott” célkitűzése, miből mennyi szerződést kell kötnie.

„Ha két termék eladásából teljesítettem a tervet, de a harmadiknál sikertelen voltam, ugrott a havi prémiumom!” – mondta az egyik bankfióki alkalmazott.

Egy másik bankfióki dolgozó története: „Én kezeltem aznap a fióki készpénz kifizetéseket és a széf forgalmat. Ez talán a legnagyobb felelősség… Az egyik ügyfélnek – miközben ő pénzért tért be a fiókba – elfelejtettem megemlíteni az akciós termékünket. Később kiderült, hogy az ’ügyfél’ a bank saját ellenőre volt. Mivel elmulasztottam az értékesítési tevékenységet, vezérigazgató-helyettesi figyelmeztetés érkezetthárom nap múlva.”

Az eladási nyomás egészen elképesztő méreteket tud ölteni: „Megtörtént, hogy egy adott időszakban a fiókvezető nem írta alá az új számlaszerződéseket (azaz ügyfél nem tudott számlát nyitni), ha nem igényelt hozzá folyószámla hitelkeretet. Ez akkor természetesen (még) ingyenes volt, de később költséget jelentett az ügyfélnek. Teljesen lényegtelen volt, hogy az ügyfélnek szüksége van-e a hitelkeretre, vagy nincs. Arról nem is beszélek, hogy az én véleményem mennyire számított a kérdésben…”

Sorszámhúzás-trükk

„Ha valaki megnyomta a bankszámla megszüntetése/bezárása gombot a fiókba lépve, végtelennek tűnő várakozásra számíthatott. A rendszer leghátra sorolta. Persze nagybetűkkel ki van írva, hogy a kiszolgálás ’nem érkezési sorrendben’ történik…”

Jó példák nincsenek?

Természetesen nem állítható, hogy nincsenek korrekt ügyfélkiszolgálást végző bankok és bankfióki alkalmazottak. Egyes esetekben ez a dolgozók saját lelkiismereti korlátain, más esetekben az értelmes határok között megjelenő értékesítési motivációkon/szankciókon múlik.

Mit tegyünk?

1. Ne várjunk lehetetlent! Ha nem számítunk arra, hogy a pék átküld minket a szomszéd üzletbe, mert „náluk finomabb a kakaós csiga”, akkor ne gondoljuk azt, hogy a bankfiókban elmondják nekünk, hogy a konkurenciánál pár tízezer/százezer forinttal jobban járhatunk.

2. Tájékozódj! Döbbenetes, hogy az emberek több, mint 90 százaléka 5 évvel ezelőtti bankszámlával rendelkezik. Még azt sem nézi meg, hogy az adott bankon belül van-e jobb megoldás. A hitelfelvevők egyharmada még 15 éves szerződés esetén is csak a saját bankjától kér ajánlatot… Hasonlítsd össze a banki kínálatot és megszokásból ne ragaszkodj egy bankhoz se!

3. Kérj véleményt! Aki a megoldást – pénzügyi terméket – kínálja, soha nem lesz objektív. Kérjünk véleményt pénzügyekben jártas(abb) ismerőseinktől. Magyarországon nem divat fizetni pénzügyi tanácsért, sokkal inkább közkedvelt dolog egy ilyen szolgáltatás költségének többszörösét elveszíteni egy rossz szerződésen. Természetesen a legjobb megoldás a független tanácsadó lenne…

4. Ha nem érted, ne írd alá! Mindenki, aki tud összeadni, kivonni, és százalékot számítani, felejtse el, hogy olyan pénzügyi szerződést ír alá, amit nem ért. Ha nem érti – akkor vagy rossz a termék, vagy nem neki való. A meg nem értett termékek szinte biztosan későbbi csalódáshoz vezetnek. Ha nem értjük, akkor nyugodtan legyen az az első gondolatunk, hogy „itt takargatnak valamit előlünk…”, tanácsolja a szakíró.

Pénzkezelés – trükkök márpedig vannak!

2016-10-07
A vállalkozásfejlesztő történeteknek az első bekezdése az, hogy a főhős dönt: hitelt vesz fel. Csak a sztori következő fejezeteiben derül ki – már ha tudunk a sorok között is olvasni – voltak/vannak rejtett buktatók…

A vállalkozásfejlesztő történeteknek az első bekezdése az, hogy a főhős dönt: hitelt vesz fel. Csak a sztori következő fejezeteiben derül ki – már ha tudunk a sorok között is olvasni – voltak/vannak rejtett buktatók…


Lapozzon tovább, mert a következő oldalunkon mutatjuk a hozzáértők hitelfelvétellel, pénzkezeléssel kapcsolatos információit és intelmeit.

PÁLYÁZAT – Csak kezdőknek

2016-10-10
25 év alatti fiatalok (felsőfokú végzettségű pályakezdők esetén 25-30 év közöttiek) igényelhetnek pénzt arra, hogy saját vállalkozást alapítsanak.

25 év alatti fiatalok (felsőfokú végzettségű pályakezdők esetén 25-30 év közöttiek) igényelhetnek pénzt arra, hogy saját vállalkozást alapítsanak.

A vállalkozások induló – és vissza nem térítendő (!) – költségeihez juthatnak hozzá ilyen módon azok, akik pályáznak a GINOP-5.2.2-14 felhívás keretében elnyerhető összegekre – 2018. október 4-ig.

Kik pályázhatnak?

A vállalkozásindítással, vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatban felkészített, jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező fiatalok által alapított vállalkozások indításának támogatása révén tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.

Egyéni vagy társas vállalkozás alapításának projektjét minimum 2 millió, de maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítik – a rendelkezésre álló forrás erejéig.

A feltételeknek megfelelő projekteknek a megítélt támogatás legfeljebb 50 százalékának megfelelő, maximum 1, 5 millió forint támogatási előleget biztosítanak.

További információk

Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat telefonszáma: 06 1 896 0000 (normál díjazású)

hétfőtől csütörtökig: 8.30 órától -16 óráig, pénteken 8.30- 14 óráig.

A felhívással kapcsolatos közleményeket a program oldalán érdemes figyelemmel kísérni.Ugyanitt találja a  pályázati kiírást is.

Túlképzettség nem akadály...

2016-10-11
Még nem tisztázott, hogy a kereskedelemben és a vendéglátásban is enyhítene-e a munkaerőgondokon az akár százezernyi közalkalmazott átképzése…

Még nem tisztázott, hogy a kereskedelemben és a vendéglátásban is jelentősen változtatna-e a munkaerőgondokon az akár százezernyi közalkalmazott átképzése…

Derűlátó, az egyre több szektorban eluralkodó kínzó munkaerőhiány enyhítésére szánt elképzelés látott napvilágot.

„A magyarországi szakképzett munkaerő hiányára részben megoldás lehet, hogy a következő években az állami szférában több tízezres, akár százezres létszámleépítés várható.

Ezeket (sic!) a korábbi állami alkalmazottakat – tájékoztat a kormányportál –   átképzés után a versenyszférában lehetne alkalmazni (…)” – jelentette ki Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára nemrégiben a Budapest Economic Forumon tartott nyitóelőadásában.

Így kell megtudni(?) Be kell jelenteni

2016-10-12
Ellenőrzések és számonkérések sora után derült ki: az adóhatóság – az évtizedes gyakorlattal immár ellentétben – elvárja a vállalkozásoktól, hogy bejelentsék, ki és hol könyveli vállalkozásukat, illetve őrzi cégirataikat, -adataikat…

Ellenőrzések és számonkérések sora után derült ki: az adóhatóság – az évtizedes gyakorlattal immár ellentétben – elvárja a vállalkozásoktól, hogy bejelentsék, ki és hol könyveli vállalkozásukat, illetve őrzi cégirataikat, -adataikat…

A jelenségre az Adótanácsadók Egyesülete figyelt fel, majd kérdésére a NAV illetékes felső vezetője írásban megerősítette: valóban, be kell jelenteni a könyvelőirodát, mint az iratmegőrzés helyét, mert a könyvelés az ő számítógépén van, tette közzé az egyesülés értesülését az uzletersz.hu.

A tájékoztatás elmaradt(?)

Az egyesület nehezményezi, hogy évtizedeken keresztül ettől eltérő volt a kialakult – és jól működő – gyakorlat, és a vállalkozások korábban semmilyen formában nem kaptak tájékoztatást, információt, hogy a könyvelőirodát be kell jelenteni az iratőrzés helyeként.

Mit is kifogásolnak?

Az adóhatóság az ellenőrzés során a külső könyvelőt alkalmazó vállalkozónál kifogásolja, hogy nem jelentette be iratőrzés helyének a könyvelőiroda címét.

Mulasztási bírságot helyezett kilátásba, ha ezt haladéktalanul nem pótolja a cég.

Ezt azzal indokolták, hogy az elektronikusan lekönyvelt bizonylatok – a könyvelés – csak a könyvelő számítógépén találhatók meg.

Eddig ez volt az elfogadott

Ahogy arról az egyesület tájékoztat, az adózás rendjéről szóló törvény szerint 1995-től a jogszabályban előírt bizonylatot, könyvet, nyilvántartást – ideértve a gépi adathordozón rögzített elektronikus adatokat is – a könyvelés, feldolgozásának időtartamára más helyre lehet továbbítani, de az adóhatóság felhívására azt 3 munkanapon belül be kell mutatni.

Ez alapján a vállalkozások és a könyvelőik eddig azt gondolhatták, hogy, amennyiben az adózással kapcsolatos iratok őrzési helyét bejelentették az adóhatóságnak, akkor minden elvárást szabályosan teljesítettek.

A mikrovállalkozásokat jellemzően külső könyvelőirodák könyvelik, ők készítik el bevallásaikat.

A vállalkozások bejelentették az adóhatóságnak, hogy kit bíztak, hatalmaztak meg ezzel.

Az egyesületnek nincs tudomása arról, hogy az adóhatóság az ellenőrzések során kifogásolta volna, hogy a könyvelési állomány, egyes nyilvántartások, a bevallások a könyvelőnél találhatók, és hogy ez külön nincs bejelentve az adóhatósághoz.

Kérdéses bejelentési  feltételek

Az Adótanácsadók Egyesülete indokolatlannak és felesleges, újabb bürokratikus tehernek ítéli a dupla bejelentés megkövetelését, és az elmúlt 20 év egyébként jól működő gyakorlatának megváltoztatását,

Ráadásul, szól az elmarasztalás, „ nem alakították ki a bejelentés egyértelmű feltételeit, és ez várhatóan újabb félreértésekhez fog vezetni” – figyelmeztetett az Adótanácsadók Egyesülete.

Javuló kínálat növelheti a forgalmat

2016-10-13
Hamarosan jobbat kínálhat vásárlóinak… Módosították a Magyar Élelmiszerkönyvet, ami kötelezi a termékgyártókat.

Hamarosan jobbat kínálhat vásárlóinak… Módosították a Magyar Élelmiszerkönyvet, ami kötelezi a termékgyártókat.

Húsba vágó kitétel

A szabályozás szigorúbb követelményeket vezet be a csontokról mechanikusan lefejtett hús felhasználhatóságával kapcsolatban is, mivel az élelmiszerkönyvben pontosították, szigorították a hús fogalmát.

Az érlelt kolbászhoz és szalámihoz, a parasztkolbászhoz és a téliszalámihoz mostantól tilos az úgynevezett MSM (a csontokról mechanikusan lefejtett hús) használata, más termékek esetén pedig legfeljebb 10 százalékban tartalmazhatja azt.

(Az MSM, azaz a csontokról mechanikusan lefejtett hús olyan termék, amelyet, a csontozást követően a friss, húsos csontokról vagy a bontott baromfiról mechanikai eszközökkel úgy nyernek, hogy az izomrostszerkezet sérül vagy módosul.)

Sótlanabb követelmények

Az új előírások alapján számos termék – így például a párizsi, krinolin, virsli, parasztkolbász – esetében csökkent a sótartalom, és új termékekre, a többi között a szafaládéra vonatkozóan is meghatározták a követelményeket.

Tartalom, küllem, megnevezés összhangja

A sütőipari termékeknél a módosult jogszabályban részletesen megfogalmazták a felhasználható összetevőket, a minőségre, a csomagolásra és a megnevezésre vonatkozó követelményeket.

A név kötelez

Összegyűjtötték továbbá a védett elnevezésű termékeket, e körbe tartozik többek között a mákos kalács, a császárzsemle, a sós kifli, a rongyos kifli, a leveles pogácsa és a különböző ízesítésű búrkiflik.

A kiemelt termékek között az egyik legfontosabb termékcsoport azon kenyerek köre, amelyek neve utal azok összetételére is.

Az új előírás tizenötfajta – köztük a búzakenyér, a fehér, a félbarna, a rozsos és rozskenyér, illetve a teljes kiőrlésű kenyér – összetételét szabályozza.

Az összetevők közé bekerültek az álgabonák, például a hajdina és az amaránt, amelyek egyre fontosabb részét képezik az egészségtudatos vásárlók étrendjének magas vitamin-, fehérje- és élelmirost-tartalmuk miatt.

A lisztkeverékből készített kenyereknél is rögzítették, szigorították a keverékek pontos arányát. A rozskenyérnek például a jövőben az eddigi 40 százalék helyett minimum 60 százalék rozslisztet kell tartalmaznia, míg a rozsos kenyérnél 15-ről minimum 30 százalékra emelték a rozsliszt arányát, tudta meg a magyaridok.hu.

Fotó: illusztráció

Besegíthet a javulás

2016-10-13
Hívja fel vásárlói figyelmét, hogy hamarosan egészségesebb összetételű termékeket kínál az üzletében…

Hívja fel vásárlói figyelmét, hogy hamarosan egészségesebb összetételű termékeket kínál az üzletében…

Javítaniuk kell ugyanis a gyártóknak a húskészítmények minőségén, emelniük kell a termékek hústartalmát, de változtatni kell a sütőipari termékekben felhasználható összetevőkön is – a Magyar Élelmiszerkönyv legutóbbi módosításának megfelelően.

Néhány példát felsorolunk, hogy tájékozott legyen. 
További részletekért keresse ezt az oldalunkat.

Vasárnapi munkavégzés – más a bére

2016-10-17
Érthető, hogy a boltok zűrös vasárnapi üzemelését kísérő hisztéria miatt most nagyobb figyelem hárul az alkalmazottak aznapi bérének jogosságára és nagyságára.

Érthető, hogy a boltok zűrös vasárnapi üzemelését kísérő hisztéria miatt most nagyobb figyelem hárul az alkalmazottak aznapi bérének jogosságára és nagyságára.

A kérdés tisztázásában mindenki érdekelt, a munkáltató, a munkavállaló, a hatósági revizor, de még közvetetten a fogyasztó is, ezért mutatjuk a szabályos kifizetés rendjét.

A Munka törvénykönyve ( Itt  elérhető.) szerint a munkavállaló heti két pihenőnap illeti meg.

Ezt egyenlő és egyenlőtlen munkaidő-beosztásban is biztosítani kell, azzal a különbséggel, hogy utóbbi esetben a heti pihenőnapok a munkaidőkeret tartama alatt egyenlőtlenül is beoszthatóak, hívja fel a figyelmet a munkajog.hu szakértői blogjában dr. Kártyás Gábor.

A pihenőnap ütemezhető

 

Míg tehát a pihenőnapok száma kötött, az ütemezésükben a munkáltatót meglehetősen tág mozgástér illeti meg.

Egyrészt, a heti két pihenőnapnak nem kell egymást követő napra esnie, másrészt nem is kell feltétlenül hétvégére időzíteni őket.

A pihenőnapok beosztása szempontjából a vasárnapnak van külön jelentősége. A törvény ugyanis tételesen meghatározza, hogy a munkáltató mely esetekben rendelhet el rendes munkaidőben munkavégzést e napra (így például a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltató, vagy a készenléti jellegű munkakör esetén).

Ha a munkáltatóra egyik eset sem vonatkozik, úgy vasárnapra nem oszthat be munkaidőt, e napra tehát pihenőnapot kell ütemeznie.

Vasárnapi munka – más a díjazása

A vasárnapi munkavégzésnek jelentősége lehet a munka díjazása szempontjából is, e naphoz ugyanis külön bérpótlék kötődik.

A vasárnapi pótlék a rendes munkaidőben történő munkavégzés esetén akkor illeti meg a munkavállalót, ha az e napon történő munkavégzés kizárólag a több műszakos tevékenység keretében, a készenléti jellegű munkakörben, vagy a kereskedelmi ágazatban történő foglalkoztatás alapján kerül sor.

Ha a vasárnapi rendes munkaidőt a munkáltató nem az előbb felsorolt három jogcímen, hanem valamely más eset alapján rendelte el (például megszakítás nélküli tevékenység okán), akkor a munkavállalót vasárnapi pótlék nem illeti meg.

Akkor sem jár vasárnapi pótlék, ha a felsorolt három eset valamelyike ugyan fennáll, ám amellett a munkáltató valamely további jogcímre is hivatkozhatna a vasárnapi rendes munkaidő beosztásakor.

A szombat nem vasárnap

A vasárnappal szemben a szombatnak munkajogi jelentősége nincsen.

Nem korlátozott a rendes munkaidő beosztása e napra, és a szombati munkavégzés önmagában még nem alapoz meg semmilyen bérpótlék iránti igényt.

Ugyanúgy ütemezhető munkanap, vagy pihenőnap szombatra, mint éppen csütörtökre, tájékoztat a munkajogász.

Hétvégi munka – mi jár érte?

2016-10-17
Tipikus hétvégi foglalkoztatók a kereskedelmi, vendéglátó vállalkozások… Ezért ne legyen gond a vasárnapi bér kifizetésével!

Tipikus hétvégi foglalkoztatók a kereskedelmi, vendéglátó vállalkozások… Ezért ne legyen gond a vasárnapi bér kifizetésével!



Mutatjuk, hogy a munkajogász mit tanácsol a szabályos foglalkoztatás szellemében. 

Lapozzon erre az oldalunkra.

Munkahelyi rendbontók – tehet ellenük

2016-10-18
A kifogásolható magatartású, renitens munkavállalók megregulázására törvény adta joga is van a munkáltatónak.

A kifogásolható magatartású, renitens munkavállalók megregulázására törvény adta joga is van a munkáltatónak.

A munkahely nem óvoda, mégis előfordul, hogy vannak kollégák, akik intlemre szorulnak. A munkahelyi fegyelmezésnek vannak szabályai…

Szóbeli figyelmeztetés

A legegyszerűbb fegyelmezési eszköz a szóbeli figyelmeztetés, amikor is a munkavállaló felettese szóban hívja fel a munkavállaló figyelmét kötelezettségszegésére, felszólítja a helyes magatartás tanúsítására, figyelmezteti az újbóli hibázás lehetséges következményeire.

Tekintettel azonban arra, hogy ez esetben a figyelmeztetés szóban történik, a későbbiekben – például egy felmondás esetén – arra nehezebben hivatkozik vissza a munkáltató, az legfeljebb tanúk bevonásával lehetséges, hívja fel a figyelmet a munkajog.hu szakértői blogjában  dr. Kozma-Fecske Ivett.

Írásbeli figyelmeztetés

Ez sokkal hatékonyabb eszköz lehet a munkáltató kezében, amely a szóbeli figyelmeztetésnek megfelelő tartalommal, ám bizonyíthatóan rója meg a munkavállalót.

A korábban kiadott írásbeli figyelmeztetések a későbbi felmondás indokolásában is felhívhatóak bizonyítékként a munkavállaló helytelen magatartásának alátámasztására, természetesen azonban csak ésszerű időn belül.

(Nem lehet például egy évekkel ezelőtti kötelezettségszegésre, és az amiatt kiadott írásbeli figyelmeztetésre hivatkozni a felmondásban.)

Az írásbeli figyelmeztetésnek ugyanakkor – a visszatartó erején kívül – nincs konkrét hátrányos következménye.

Kiadásakor mégis figyelni kell arra, hogy tartalmazza a jogorvoslati kioktatást a munkavállaló részére.

Fegyelmi büntetés – két lehetőséggel

Amennyiben a munkáltató a figyelmeztetéseken túl, valós hátrányt okozó fegyelmi büntetést kíván alkalmazni, arra csak két esetben van lehetősége.

Az egyik eset, ha a munkáltató kollektív szerződés hatálya alatt áll, és a kollektív szerződés rendelkezik arról, hogy a munkáltató a munkavállaló vétkes kötelezettségszegése esetén milyen hátrányos jogkövetkezményeket alkalmazhat.

A másik lehetőség, hogyha a munkáltató nem áll kollektív szerződés hatálya alatt, a munkavállalóval a munkaszerződésben fegyelmi megállapodást köthet, amelynek tartalma többek között szintén az alkalmazható hátrányos jogkövetkezményekre terjed ki.

Amennyiben a munkáltató vagy a kollektív szerződésben vagy a munkaszerződésben, de rendelkezik fegyelmi megállapodással, sokkal szélesebb körben élhet fegyelmi intézkedésekkel.

Ilyen esetben ugyanis, a valós hátránnyal nem járó figyelmeztetéseken túl tényleges hátrányos jogkövetkezményeket is alkalmazhat.

Hátrány csak a munkaviszonyban keletkezhet

Fontos! A hátrányos jogkövetkezmény csak a munkavállaló vétkes, azaz szándékos vagy gondatlan kötelezettségszegése esetén alkalmazható!

A hátrányos jogkövetkezmények lehetséges fajtáit a munka törvénykönyve nem szabja meg, csupán annyit ír elő, hogy azoknak a munkaviszonnyal kell összefüggniük.

Például: hátrányos jogkövetkezményként képzelhető el ez alapján a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, vagy valamilyen formájú vagyoni hátrány.

A büntetés tartama

A büntetés azonban minden esetben csak határozott időre szólhat, a fegyelmi büntetés tehát nem eredményezhet egy végleges, egyoldalú munkaszerződés-módosítást.

A vagyoni hátrányok a legcélravezetőbbek

Ezek rendelkeznek a legnagyobb visszatartó erővel.

Például: vagyoni hátrányként állapítható meg a munkabér egyszeri, meghatározott összeggel történő csökkentése, vagy meghatározott időtartamra szóló alapbér-csökkentés.

A vagyoni hátrányok esetében azonban az Munka törvénykönyve további korlátokat állít fel: annak összege összesen, tehát több hónapra szóló csökkentés esetében a több hónap kieséseit összeszámítva, nem haladhatja meg a munkavállaló alapbérének egyhavi összegét.

Az alapbér összegét a hátrányos jogkövetkezmény kiszabásának időpontjában hatályos alapbér összegével kell figyelembe venni.

A mérték mindenek előtt!

Akármilyen jellegű büntetést választ is a munkáltató, annak meg kell felelnie az arányosság követelményének: a hátrányos jogkövetkezménynek a kötelezettségszegés súlyával arányosnak kell lennie.

Például: egynapi igazolatlan távollét miatt összességében egyhavi alapbércsökkentéssel járó büntetés kiszabása nem arányos, az egynapos igazolatlan távollétet az egy napra járó munkabérnek megfelelő összeggel való csökkentéssel lehet arányosan büntetni.

Minden esetben betartandó követelmény a hátrányos jogkövetkezmény megállapításánál, hogy az a munkavállaló személyiségi jogait, emberi méltóságát nem sértheti.

Megszégyenítés kizárva!

Nincs tehát lehetőség olyan büntetés kiszabására, például, hogy a munkáltató minden héten felolvassa a késve érkezők nevét a hangosbemondóban. Semmilyen megszégyenítő, megalázó büntetésnek nincs helye a munkahelyi fegyelmezés eszköztárában.

Formai követelmények

A fegyelmi megállapodásnak megfelelő hátrányos jogkövetkezmény megállapítása során ugyanakkor különös figyelmet kell fordítani a formaságokra: a fegyelmi büntetésről szóló intézkedést, határozatot írásba kell foglalni és megfelelően indokolni kell.

A határozat része a munkavállaló jogorvoslati kioktatása is, amelynek tartalmaznia kell többek között, hogy a munkavállaló a közléstől számított harminc napon belül fordulhat bírósághoz a fegyelmi határozattal szemben.

Mindez tehát, végeredményben egy fegyelmi eljárás lefolytatását követeli meg.

Együtt nem szabályos! Vagy vagy…

Amennyiben a munkáltató a fentieknek megfelelő fegyelmi intézkedéssel kíván élni, akkor egyidejűleg nem alkalmazhatja a kötelezettségszegés legsúlyosabb szankcióját, a munkaviszony-megszüntetést.

Dönteni kell tehát, hogy a munkáltató a továbbiakban kíván-e együtt dolgozni a munkavállalóval – illetve a kötelezettségszegés van-e annyira súlyos, hogy az a munkaviszony megszüntetését is jogszerűvé tenné.

Fegyelmi megállapodás: jó, ha megköttetik!

A fegyelmi megállapodás megkötése mindenképpen célszerű tehát, hiszen ez biztosíthatja a munkáltató részére, hogy a munkavégzéshez megfelelő magatartást munkavállalóitól kikényszerítse.

Ennek hiányában a munkáltató csupán a két véglet eszközeivel: a figyelmeztetéssel vagy a munkaviszony-megszüntetéssel élhet.

Ha már a szép szó se használ…

2016-10-18
Nincs könnyű helyzetben az a munkáltató, akinek felelőtlen magatartású, léha, gyermeteg viselkedésű alkalmazottja teszi tönkre a vállalkozás mindennapjait…

Nincs könnyű helyzetben az a munkáltató, akinek felelőtlen magatartású, léha, gyermeteg viselkedésű alkalmazottja teszi tönkre a vállalkozás mindennapjait…


Szerencsére, a törvény is lehetőséget ad a fékezhetetlenek megregulázására, ha már a szép szó se használ…

Itt mutatjuk a megoldásokat.

Munka- és pihenőidő – számokat és formaságokat is ellenőriznek

2016-10-19
Mikor és mennyit dolgoztak, illetve pihentek az alkalmazottai? És mindezt megfelelően dokumentálja is a vállalkozása? Elsősorban erre lesznek kíváncsiak a munkaügyi ellenőrök november végéig…

Mikor és mennyit dolgoztak, illetve pihentek az alkalmazottai? És mindezt megfelelően dokumentálja is a vállalkozása? Elsősorban erre lesznek kíváncsiak a munkaügyi ellenőrök november végéig…

Nőtt a feketefoglalkoztatás a vendéglátóiparban. Ezzel zárult a munkaügyi felügyelőség első féléves országos ellenőrzési kampányának összegzése, ezért az őszi célvizsgálat is ezt a területet veszi leginkább górcső alá.

Munkaidő – mérték szerint

A munkaidő és a pihenőidő kapcsán meg kell tartani a számszerűen kifejezhető korlátokat – így a beosztás szerinti napi munkaidő tizenkét órás, a beosztás szerinti heti munkaidő negyvennyolc órás maximális mértékét. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén ez utóbbit átlagosan kell figyelembe venni, figyelmeztet a munkajog.hu szakértői blogjában dr. Kozma-Fecske Ivett.

Abban az esetben, ha a munkavállaló hosszabb teljes napi munkaidőben dolgozik, a maximális napi mérték 24, míg a maximális heti beosztás szerinti munkaidő 72 óra is lehet.

Írásos igazolás a megállapodásról

Ezeknek a magasabb értékeknek az alkalmazásához a munkáltatónak igazolnia kell a munkavállalóval írásban erről a kérdésről kötött megállapodás meglétét, azt nyilván kell tartania.

Fontos, hogy a fenti mértékeket annak figyelembe vételével kell megtartani, hogy abba a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a heti beosztás szerinti munkaidőbe a rendkívüli munkaidő minden fajtája beszámítandó.

(Abban az esetben, ha a munkavégzés tartama nem mérhető, az ügyelet teljes tartamát be kell számítani a beosztás szerinti napi munkaidőbe is.)

Pihenőidő – mértéke

Nemcsak a munkaidőre, de a pihenőidőre vonatkozó mértékek megtartását is ellenőrzik: a napi pihenőidő – amelyet a munka befejezése és a másnapi munkavégzés megkezdése között kell kiadni – legalább 11 óra egybefüggő időtartamot jelent.

(Bizonyos esetekben, így például több műszakos vagy megszakítás nélküli tevékenység esetén nyolc óra napi pihenőidő biztosítása is elegendő.)

Ezen túl, hetente két pihenőnapot vagy negyvennyolc óra megszakítás nélküli heti pihenőidőt is biztosítani kell a munkavállalónak.

(Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén az is jogszerű, ha csak negyven órás a heti pihenőidő egy adott héten, feltéve, hogy átlagosan teljesül a negyvennyolc órás mérték.)

Rendkívüli munkaidő

További, ellenőrzésre kerülő mértékhatár a rendkívüli munkaidő éves maximális mértéke, amely 250 óra, kollektív szerződés rendelkezése esetén 300 óra.

Az ügyelet tartama legfeljebb 24 óra lehet, míg készenlétet maximum havi 168 órában lehet elrendelni, amit egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén ugyancsak a munkaidőkeret átlagában figyelembe véve kell teljesíteni.

Munkaközi szünet – több szempont is fontos

Ennek kapcsán nem csak azt vizsgálja a munkaügyi hatóság, hogy annak mértéke a megadott határokon belül van-e, azaz 6 órát meghaladó munkavégzés esetén 20, 9 órát meghaladó munkavégzés esetén 45 percet, megállapodás alapján legfeljebb 60 percet tesz-e ki – hanem azt is, hogy a munkavégzés megszakításával , legalább 3 és legfeljebb 6 óra munkavégzést követően adták-e ki.

Vasárnapi munkavégzés

Szigorú ellenőrzik például, hogy vasárnapi rendes munkavégzésre a munkáltató jogszerűen beoszthatta-e a munkavállalót.

Erre ugyanis csak meghatározott esetekben, így például idényjellegű, több műszakos vagy megszakítás nélküli tevékenység esetén van lehetőség.

Munkavégzés munkaszüneti napokon,

meghatározott munkacsoportok esetén

Ügyelni kell arra, hogy egyes meghatározott csoportokra a fentiektől eltérő szabályok vonatkoznak: amennyiben tehát várandós vagy legfeljebb három éves gyermeket nevelő anya, legfeljebb négy éves gyermeket egyedül nevelő szülő, továbbá fiatal munkavállaló kerül foglalkoztatásra vagy egészségkárosító kockázat áll fenn – az mind olyan körülmény, amely az általánosnál szigorúbb, a munkavállalóra nézve kedvezőbb rendelkezések alkalmazását követeli meg a munka- és pihenőidő terén.

Ez alapján például a várandós munkavállalónak sem éjszakai, sem rendkívüli munka nem rendelhető el, még abban az esetben sem, ha ő ahhoz hozzájárulna.

A gyermekét egyedül nevelő szülő a gyermek három éves koráig szintén nem végezhet éjszaka vagy rendkívüli munkaidőben munkát, a gyermek négy éves koráig pedig a rendkívüli munkaidő csak hozzájárulásával rendelhető el.

A munkaidő beosztásával kapcsolatos problémák különösen egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén kerülhetnek elő.

Hangsúly a formalitásokon is

A munkaügyi hatóság ugyanis azt is ellenőrzi, hogy a munkavállalónak átadták-e a munkaidő-beosztását, és annak megfelelően foglalkoztatják-e?

A munkaidő-beosztást legalább 7 nappal korábban és legalább 1 hétre vonatkozóan kell írásban közölni.

Módosításra – ha az nem a munkavállaló kérésére, érdekében történik – legalább 4 nappal korábban, akkor kerülhet sor, ha a munkáltató gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merült fel.

Ami nem indok

A munkaidő-beosztás hiányára nem megfelelő indok például az, hogy a munkavállalók döntésére van bízva, egymás között hogyan osztják el a munkaidőt, a munkavégzés időpontjának meghatározása csak kötetlen munkarend esetén bízható a munkavállalóra.

Munkaidőkeret

 

Ennek elrendeléséről, illetve kezdő és befejező időpontjáról szintén tájékoztatni kell a munkavállalókat.

Mind a munkaidő-beosztás, mind a munkaidőkeretről szóló tájékoztatás közlése történhet azonban a helyben szokásos és általában ismert módon is, például a faliújságra történő kifüggesztéssel.

Munka- és pihenőidő: megkülönböztetett figyelem kíséri

2016-10-19
November végéig tart a munkaügyi hatóság őszi, kiemelt ellenőrzési akciója.

November végéig tart a munkaügyi hatóság őszi, kiemelt ellenőrzési akciója.

Külön figyelmet szentelnek a revizorok, például a szabályos munka- és pihenőidő betartására, nyilvántartásra, vasárnapi munka elrendelésére – és más további szempontokra, amelyekről ezen az oldalunkon tájékozódhat.


Online pénztárgép – Támogatást a csatlakozók is kérhetnek

2016-10-21
Az újonnan – 2017. január 1-jétől – kötelezett vállalkozások támogatást kérhetnek online pénztárgép beszerzéseikhez.

Az újonnan – 2017. január 1-jétől – kötelezett vállalkozások támogatást kérhetnek online pénztárgép beszerzéseikhez.

Mások mellett a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmével, illetve a motorkerékpár, alkatrész kereskedelmével foglalkozó vállalkozások is igényelhetnek támogatást – amelynek összege kasszánként 50 ezer forint, tájékoztat a kormányportál.

Támogatást a vállalkozások legfeljebb 5 pénztárgépre vehetnek igénybe.

Kitételek

Az érintetteknek érdemes körültekintően választani, ugyanis csak az olyan új, műszaki paraméterekkel rendelkező pénztárgép után jár az 50 ezer forintos támogatás, amelyik 2016. november 30-ig kiadott forgalmazási engedéllyel rendelkezik.

Az állami támogatás az átszemélyesítésre alkalmas, modernizált pénztárgép után vehető igénybe. Ezek az új kasszák lényegesen több funkcióval bírnak, így például már eladhatóak vagy bérbe adhatóak.

A támogatás iránti kérelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz lehet majd benyújtani.

Támogatás igénybevétele: meddig?

Az érintetteknek több mint öt hónapjuk van a támogatás igénybevételére, tekintettel arra, hogy a kérelem benyújtásának végső – és egyben jogvesztő – határideje 2017. március 31-e.

Hogyan?

A vállalkozónak 50 ezer forinttal kevesebbet kell fizetni a pénztárgép megvásárlásakor.

Talán tényleg több van benne (?)

2016-10-24
Kevesli a kormány a kiva-ra váltó kisvállalkozások számát, pedig azzal közterhet lehet megspórolni, mutat rá egy a témában megjelent újabb közlemény…

Kevesli a kormány a kiva-ra váltó kisvállalkozások számát, pedig azzal közterhet lehet megspórolni, mutat rá egy témában megjelent újabb közlemény…

Az adónemet csupán eddig mintegy 7 ezer vállalkozás választotta, holott a nemzetgazdasági tárca szerint az arra jogosult kisvállalkozások 80 százaléka is jól járhatna. (A felkínált áttérési lehetőségről és annak feltételeiről már többször is tájékoztattunk, legutóbb ezen az oldalunkon – a Szerk.)

Miért hezitáltak az áttérők?

A piaci, könyvelői visszajelzésekből kirajzolódó kép szerint a kisvállalati adó elterjedésének korlátját elsősorban az áttéréssel, illetve a várható adókötelezettség tervezhetőségével kapcsolatos nehézségek jelentették.

Emellett az áttérők számára egyes részletszabályok kiforratlansága problémát jelentett.

Miért lehet érdemes mégis?

A fenti tapasztalatokat figyelembe véve a kisvállalati adó 2017-től jelentősen átalakul, aminek célja a fenti, az áttérést akadályozó problémák kezelése.

Annak a cégnek, amelynek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyik növekedésre fordítja vissza a nyereségét, mindenképp érdemes átgondolni a kivára-váltást.

Kalkuláljon!

A döntésben segít a gazdasági tárca kiva-kalkulátora és a részletes tájékoztatója is, amelyeket innen elérhet.


A legkisebb vállalkozások is gondolják újra!

2016-10-24
A már legalább 1(!) személyt foglalkoztató vállalkozásoknak is megérné, ha változtatnának az adózási formájukon, szól egy javaslat.

A már legalább 1(!) személyt foglalkoztató vállalkozásoknak is megérné, ha változtatnának az adózási formájukon, szól egy javaslat.


Most már tényleg szóljon a könyvelőjének, hogy segítsen eligazodni!

Amennyiben 50 személynél nincs több alkalmazott a vállalkozásában, akkor érdekelheti a folytatás.

Étel- és italautomata: támogatás a felügyeleti egységhez

2016-10-20
Az étel- és italautomatákat – a tavalyi regisztráció után – most felügyeleti egységgel kell majd ellátni. Támogatást kérhet a vállalkozás…

Az étel- és italautomatákat – a tavalyi regisztráció után – most felügyeleti egységgel kell majd ellátni. Támogatást kérhet a vállalkozás…

A hatóságilag vizsgált és engedélyezett műszaki berendezést a már meglévő automata berendezések vezérlőpaneljéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó módon kell beépíteni. Ehhez támogatást vehetnek igénybe a vállalkozások, tájékoztat a nemzetgazdasági tárca.

Az összeg, amit erre a célra elkülönítenek, várhatóan az automata felügyeleti egység beszerzési költségeit teljes mértékben fedezi majd.

A beszerzés és működtetés menete

A vállalkozónak a felügyeleti szolgáltatóval kell majd szerződnie, amellyel a gyakorlatban egy „három az egyben” szolgáltatást köt.

Nemcsak az automata felügyeleti egység megvételét, hanem annak az automatába történő beszerelést és folyamatos működtetést is biztosítania kell a szolgáltatónak.

Az érintettek a megfelelő adóhatósági felügyeletet biztosító eszközt "egyablakos" rendszerben, az adatkapcsolatot biztosító előfizetéssel és szervizeléssel együtt vehetik igénybe.

Az adóhivatali adatszolgáltatásra kiépített adatkapcsolat – a két fél megállapodása alapján – a felügyeleti szolgáltató például készpénzmentes fizetési megoldást, vagy logisztikai támogatást is nyújt az üzemeltető számára, tudatja a tárca.

Jövedéki termékek – jövőre másképp kell fizetni a beszerzésekért

2016-10-25
Készpénz vagy bankkártya? Ha vendéglátóhelyet működtet, akkor nem fizethet akármivel és akárhol jövő január elsejétől, amennyiben jövedéki terméket szerezne be...

Készpénz vagy bankkártya? H a vendéglátóhelyet működtet, akkor n em fizethet akármivel és akárhol jövő január elsejétől, amennyiben jövedéki terméket szerezne be...

Ha italnagykereskedőtől vásárol…

Az italnagykereskedőknél kizárólag bankkártyával vagy átutalással fizethetnek majd az éttermek üzemeltetői.

Ha adóraktárból, kisüzemi bortermelőtől vásárol…

Készpénzfizetéssel csak adóraktárból vagy kisüzemi bortermelőtől – és csak 200 ezer forintot meg nem haladó értékben szerezhetnek be jövedéki terméket a vendéglátóhelyek, tudta és írta meg a vendeglatasmagazin.hu.

Az intézkedés célja a jövedéki termékpálya további fehérítése, ezért a 2016. évi LXVIII. törvény 68. § (3) bekezdése kizárja a készpénzes fizetést, tájékoztatta az adóhatóság a lapot. (Más értesülések szerint a törvény várhatóan október végén jelenik meg – a Szerk.)

Ha egyéb üzletben vagy egyéb nagykereskedésben vásárol…

Amennyiben a vendéglátóhely egyéb üzletben vagy nagykereskedésben vásárol jövedéki terméket, a fizetés módja akkor is csak átutalásos vagy bankkártyás lehet.

Kikre vonatkozik még a törvény?

A törvény egyaránt vonatkozik a termelő cukrászatokra, és a nem kereskedelmi vendéglátóhelyekre, tehát a közétkeztetésre is.

Hogy fizet a vendég?

A kiskereskedők és vendéglátók értékesítési lehetőségeinél a vendégek fizetési módozatait a jövedéki szabályozás nem korlátozza semmilyen mértékben, vagyis éttermekben, szórakozóhelyeken, boltokban, stb. továbbra is fizethetnek a vendégek készpénzzel.

H Í R H Á T T É R

Más szemszögből…

A törvényben átalakul többek között adóraktári és a biztosíték rendszer, az energiaadó beolvad a jövedéki adóba, a cash & carry típusú nagykereskedelmi üzleteknek pedig teljes mértékben át kell állniuk a bankkártyás vagy átutalásos fizetésre…

Bár a végrehajtási rendeletet még nem hirdették ki, az új a szabályozás 2017. január 1-jétől életbe lép, írja a tozsdeforum.hu az EY Magyarország információjára hivatkozva.

A módosítások adminisztrációs terheket és költségtöbbletet jelenthetnek a vállalkozásoknak, a szoros határidő miatt pedig felértékelődik az előzetes felkészülés.

Fontos határidő közeleg

Az érintett gazdálkodóknak 2016. november 30-ig jelezniük kell a vámhatóságnál, hogy folytatni kívánják tevékenységüket.

Megszűnik a papír alapú kommunikáció

A jövedéki termékekkel kapcsolatos valamennyi kommunikáció elektronikussá válik, így a papír alapon vezetett nyilvántartásokat, adatszolgáltatásokat jövő év január elsejétől digitálisan kell vezetni és teljesíteni.

Az adóraktári engedélyeseknek napi, a jövedéki engedélyeseknek, illetve az üzemanyagtöltő állomásoknak havi adatszolgáltatási kötelezettsége lesz a NAV felé.

FONTOS! Így a vállalkozásokra hárul az a feladat, hogy infrastruktúrájukat átnézzék, illetve fejlesszék oly módon, hogy kötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni.

Átalakul a jövedéki engedélyezés és az adóraktári rendszer

Az új szabályozás szerint jelentősen változnak a jövedéki engedélyezés szabályai.

Például átalakul az adóraktári rendszer, így a jövőben akár egyetlen adóraktári engedély keretében lehet bármilyen jövedéki terméket előállítani, tárolni és palackozni/kiszerelni.

Megszűnik a keretengedély intézményrendszere, azaz aki eddig ilyen engedély birtokában végezte az adómentes felhasználói tevékenységét, az a jövőben adóraktárként működhet tovább vagy adóraktári engedély hiányában adózottan tud jövedéki terméket beszerezni” – mondta el Fülöp Attila, az EY Adó Üzletágának vám- és jövedéki szakértője.

Az adóraktár üzemeltetésére más, egyes esetekben szigorúbb szabályok vonatkoznak majd, mint amelyeknek jelenleg keretengedélyes gazdálkodóknak kell megfelelniük.

Ez a változás számos gazdálkodót érinthet, a gyógyszeripartól egészen a bon-bonmeggy gyártókig, akik jelenleg tevékenységükhöz adómentesen használnak fel jövedéki termékeket.

FONTOS: Ezért az érintett gazdálkodóknak alaposan fel kell készülniük, amennyiben továbbra is adómentesen szeretnének jövedéki terméket felhasználni tevékenységükhöz.

A szerteágazó szabályrendszer átalakítása átláthatóbbá teszi a tevékenységet. Az adóraktári engedély meghatározott termékekre vonatkozik, ha egy cég újabb terméket vesz fel a körbe, akkor bejelentési kötelezettsége lesz.

Átalakul a biztosíték rendszer

A jövedéki adószabályozásban is fontos szerepet fog kapni az adózó minősítése.

Külön kezelik majd a megbízható és a kockázatos adózókat.

Bevezetésre kerül az úgynevezett dinamikus biztosíték, vagyis a jövedéki adó kapcsán nyújtott garanciának alapvetően a mindenkori adókockázathoz kell majd igazodnia.

A változás kapcsán Vargha Zoltán, az EY szakértője kiemelte, hogy a nem megfelelő biztosíték szint a tevékenység felfüggesztését eredményezheti, ezért az engedélyesnek a jövőben nagyon precízen kell meghatároznia, majd folyamatosan nyomon követnie a garanciaösszeget.

Ez különösen az első időszakban jelent feladatot a vállalkozásoknak, hiszen a törvény életbe lépésétől kezdve, így 2017. január 1-jétől már az új feltételek szerinti biztosítékkal kell rendelkezniük, bár szankciókat a vámhatóság június elején léptethet csak életbe.

Zárjegy kerül a dohánygyártmányokra

Az adójegyet felváltja az alkoholos italokról már jól ismert zárjegy, így a jövőben a cigarettán is zárjegyet találunk, így a dohánygyártmányok esetében is a korábbi adójegyes rendszertől eltérően az általános szabályok szerint történik majd az adózás.

Az adójeggyel ellátott készleteket 2017. március 31-ig lehet forgalomba bocsátani, így az év első hónapjaiban még a megszokott csomagolású és a már zárjegyes termékek is megtalálhatóak lesznek a trafikok polcain. A dohánygyártóknak ugyanakkor már január elsejétől meg kell felelniük az új szabályozásnak.

Átalakul a jövedéki termékek köre – változnak az elnevezések

Jövedéki termék lesz az elektromos cigaretta töltőfolyadéka, illetve eltűnik a pezsgő és a szőlőbor fogalma a jövedéki szabályozásból. Utóbbiak helyett új kategóriába kell majd sorolni az italokat, mint például a csendes bor, az egyéb csendes erjesztett ital és az egyéb habzó erjesztett ital.

„A szabályozás ezzel is az uniós direktíva felé mozdul el, amelyben a pezsgő fogalma, elsősorban a védettség miatt eddig sem szerepelt” – indokolta a változásokat Vargha Zoltán.

Újabb területről tűnik el a készpénzes fizetés

A jövedéki engedélyes kereskedők január elsejétől nem értékesíthetnek készpénz ellenében kiskereskedők felé. A változás elsősorban a cash & carry típusú üzleteket érinti. Teljes mértékben át kell állniuk a bankkártyás vagy átutalásos rendszerre, hiszen a kiskereskedők készpénz-fizetéssel már nem szerezhetnek be tőlük jövedéki terméket.

Jövedéki jövő – új fizetési módok jönnek

2016-10-25
Lesz, ahol a jövedéki termékekért csakis bankkártyával vagy átutalással, de lesz, ahol 200 ezer forintig készpénzzel is fizethetnek majd beszerzéseikért a vendéglátóegységek, termelő cukrászatok, közétkeztetők üzemeltetői…

Lesz, ahol a jövedéki termékekért csakis bankkártyával vagy átutalással, de lesz, ahol 200 ezer forintig készpénzzel is fizethetnek majd beszerzéseikért a vendéglátóegységek, termelő cukrászatok, közétkeztetők üzemeltetői…



Ha érdeklik a részletek, tájékozódjon ezen az oldalunkon.







Fotó: illusztráció

Fejlesztés előtt – Hol és mi hiányzik a fogyasztóknak?

2016-10-26
Vajon milyen üzletet, szolgáltatást hiányolnak az emberek egy-egy településen, illetve városrészben? Már körvonalazódik a válasz…

Vajon milyen üzletet, szolgáltatást hiányolnak az emberek egy-egy településen, illetve városrészben? Már körvonalazódik a válasz…

Ha vállalkozásában profilbővítést vagy váltást tervez, most némi (!) iránymutatást, inspirációt jelenthet egy újszerű piackutatás.

Ahogy arról korábban már írtunk, egy kereskedelmi bank – az uzletetide.hu felületen – interaktív térképen jelölteti be a weblap látogatóival, milyen üzlet, szolgáltatás hiányzik a környékükről.

(Most tekintsünk el attól az egyébként el nem hanyagolható ténytől, hogy ezzel az ügyes húzással a bank minél szélesebb körben szeretné megismertetni a felületen megjelentetett termékeit is – a Szerk.)

Koncentráljunk hát a piackutatásra, ami, bár korántsem reprezentatív, azért jelezhet némi tendenciát.

Kattintson a fent nevezett oldalon az interaktív térképre és tanulmányozza, hogy az ön településén hol és milyen típusú bolt, vendéglátóegység vagy szolgáltatás elindításával lehetne a környéken lakók kedvére tenni.

Aktuális legek

Összeállításunk készítésekor ezekre az ötletekre szavaztak a legtöbben:

Élelmiszer

vegyesbolt – 4731

pékség – 2640

éjjel-nappali bolt – 1472

Szaküzletek

drogéria, parfüméria – 1366

ruházati üzlet – 1262

mobiltelefon szaküzlet – 881

Vendéglátás

étterem – 1798

cukrászda – 1205

kávézó – 917

Szolgáltatások és szakemberek

ATM – 1990

posta – 687

online rendelések átvételi pontja – 670

Egészségügyi szolgáltatások

gyógyszertár – 1243

háziorvos – 163

állatorvos – 129

Szabadidő, utazás

fitneszterem – 2328

uszoda, gyógyfürdő, wellness központ – 1813

mozi – 1410

Oktatás

családi napközi – 203

nyelviskola – 171

bölcsőde – 136

Nyitna? Mutatjuk, hogy hol, mit érdemes

2016-10-26
Leendő vendégek/vásárlók adnak ötleteket ahhoz, hogy a lakókörnyezetükben milyen üzletre vagy szolgáltatásra lenne szükségük.

Leendő vendégek/vásárlók adnak ötleteket ahhoz, hogy a lakókörnyezetükben milyen üzletre, boltra, étteremre vagy szolgáltatásra lenne szükségük.



Ha érdekli, hogy azon a településen, ahol az ön vállalkozása működik, mik a valós igények, keresse fel ezt az oldalunkat.

Borban (is) az igazság – Úgy legyen!

2016-10-27
A szüreti időszakban rendezett kereskedelmi és vendéglátó eseményeket, helyszíneket és a kínált szezonális termékeket, szolgáltatásokat sem veszítik szem elől a hatóságok…

A szüreti időszakban rendezett kereskedelmi és vendéglátó eseményeket, helyszíneket és a kínált szezonális termékeket, szolgáltatásokat sem veszítik szem elől a hatóságok…

Borospincék látogatásakor, bortúrákon, szüreti kitelepüléseken, őszhöz köthető vendég- és vevőcsalogató eseményeken mit lehet elvárni a kereskedőktől, vendéglátóktól, szolgáltatóktól? Elsősorban vendégeknek, vásárlóknak, túrázóknak, piaclátogatóknak szól a fogyasztóvédelem szezonális felhívása – amelyből azért a vállalkozók is érthetnek!

 

A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai az ősszel kapcsolatos rendezvényeken is igyekeznek mindazokat a szabályszegéseket feltárni, ami oka lehet a fogyasztók megkárosításának, megtévesztésének, írja honlapján a hatóság.

Mire figyelmeztetnek?

Egy-egy borkóstolón, szüreti fesztiválon történő vásárlás alkalmával előfordulhat, hogy az előírtnál kevesebb bort töltenek a pohárba, esetleg nem azt a mennyiséget mérik ki az italból, amit felszámítanak.

Arra intenek, hogy a vásárló figyeljen oda a kért mennyiségre, valamint a megfelelő árazásra, hiszen nagyobb sorban állás esetén sürgetés hatására könnyedén válhatnak könnyelműbbé, hiszékenyebbé.

Azt ajánlják, hogy minden vásárlás után ellenőrizze a kézhez kapott blokkot, mivel a helyszínen még van esély rendezni a félreérést.

Ha szeretne hazavinni a kedvenc borából, előre egyeztessen a termelővel, hogy milyen évjáratú, milyen fajta, mekkora mennyiségű italt szeretne, mi az egységára és a műanyag palack árát külön kell-e fizetni.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy amennyiben a rendezvény alkalmával tömegre értékesített frissensült terméket vásárolnak (például sült kolbász, lacipecsenye, rántott hal), az eladó a csomagolópapírt ne számítsa be a termékért fizetendő árba, tehát ne együtt mérje le a műanyag, illetve papírtányér súlyát a kért étellel.

Erre van ugyanis megoldás, a mérlegek betárázása, vagyis a csomagolóanyag tömegének gépbe való előzetes beadása, így a mérés kezdő értéke a papírtálcával együtt nulla.

Arra buzdítják a fogyasztót, hogy vásárlás során mindig kérjen nyugtát, számlát, mivel egy esetleges minőségi kifogás bejelentéséhez erre szüksége van – ennek hiányában a kereskedő nem köteles foglalkozni a panasszal.

Arról is tájékoztatnak, hogy felszolgálási díjat akkor számíthatnak fel a vállalkozók jogszerűen, ha erről előzetesen a fogyasztót tájékoztatták (az étlapon szerepelt). A fogyasztó részére adott számlán, nyugtán a felszolgálási díjat elkülönítetten kell feltüntetni.

Nem feledkezik el a hatóság megemlíteni a manapság nagy népszerűségnek örvendő, szürettel kapcsolatos élménytúrákról, borkörutakról sem. Mint mondják is, a vállalkozások sokszor csomagban ajánlják a szüreti élményt és kapcsolódó szolgáltatásaikat, a szállást és az étkezést is.

Arra figyelmeztetnek: amennyiben az utazás helyszínén az ígéretekkel szemben a fogyasztó nem azt tapasztalja, mint ami az utazásszervező prospektusban vagy az utazási szerződésében, akár a hirdetésben szerepelt, a fogyasztó panaszt tehet a szolgáltatónál vagy az utazási irodánál.

És amire még kitérnek: ha az árfelszámítással, panaszkezeléssel, vásárlók könyvi bejegyzésével, a csomagolóanyag belemérésével kapcsolatban problémája merül fel, azt az illetékes területi Kormányhivatalnál, mint fogyasztóvédelmi hatáskörben elsőfokon eljáró szervnél jelezheti.

 

A nagyot vétkező e-kereskedők nyilvános adatbázisba kerülhetnek

2016-10-28
Nem kapnak megfelelő tájékoztatást; nehéz felvenni a kapcsolatot a kereskedővel... Ezek a leggyakoribb panaszok az internetes vásárlások során.

Nem kapnak megfelelő tájékoztatást; nehéz felvenni a kapcsolatot a kereskedővel... Ezek a leggyakoribb panaszok az internetes vásárlások során.

Részben a fentiek indokolják – egy minapi törvénymódosító javaslat szerint –, hogy létrehozzanak egy feketelistát, amely, várhatóan a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján lenne elérhető és listázná az internetes kereskedelem, illetve az online fizetési megoldások körében a fogyasztókkal szemben súlyos jogsértést elkövető webes cégeket.

A tisztességesebb e-kereskedelem érdekében megfogalmazott törvénymódosítási javaslatot Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nyújtotta be az Országgyűlésnek.

Indok lehet

A javaslat indoklásában egyebek mellett az szerepel: a Gazdasági versenyhivatal, illetve a bíróság jogerős döntése által jogsértőnek minősülő cégek feltüntetése elősegíti a szektor jogkövető magatartását

További javaslat

Módosítani kell az eddigi bírságolási gyakorlatot, mivel a legtöbb vétséget elkövető kkv-k első alkalommal nem büntethetők, a második lebukás esetén kell 15 ezer –500 ezer forint közötti összeget fizetniük.

Ez a jövőben megemelkedne 200 ezer forinttól 2 millió forintig.

A tárcavezető szerint a magasabb bírság lehetősége jogkövető magatartásra ösztönözheti az e-kereskedelemmel foglalkozó valamennyi vállalkozást.

Más vélekedések szerint általában nem azok az e-kereskedők kerülnek górcső alá, akik valóban ártanak a fogyasztóknak és a nemzetgazdaságnak. Szerintük a hazai vállalkozások digitális gondolkodásmódjának a fejlesztése a cél, amelyet edukációval kellene orvosolni.