2013-06
KERESKEDELMI ÉLET

Kínai termékek forgalmazásához támogatás szerezhető

2013-06-02
Külkereskedelemmel is foglalkozó kis- és közepes vállalkozások kaphatnak támogatást kínai termékek beszerzéséhez és forgalmazásához.

Külkereskedelemmel is foglalkozó kis- és közepes vállalkozások kaphatnak támogatást kínai termékek beszerzéséhez és forgalmazásához.

Magyar kis- és közepes vállalkozások egymilliárd forintos induló tőkéjű kereskedelmi fejlesztési alapból kaphatnak támogatást – kínai termékek beszerzéséhez és forgalmazásához, írta meg egyebek között az (origo). A kockázatitőke-befektetési alapot a kínai Santung tartomány, illetve Linji város támogatja, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium jóváhagyta a befektetést.

Akik érdeklődnének, azok június 13-15. között, a Budapest China Martban megrendezendő China Smart Expo 2013 elnevezésű kiállításon tájékozódhatnak a fejlesztési alapról, az ahhoz kapcsolódó üzleti modellekről és tenderekről, valamint lehetőségük nyílik személyes találkozókra is kínai vállalatok képviselőivel.

További részletek a Figyelő  oldalán  és az OrientPress Hírügynökség honlapján is.

További garancia fejlesztéshez, bővítéshez

2013-06-02
A mikro-, kis- és középvállalkozások a továbbiakban egyszerűbben, szélesebb költségvetési garanciadíj támogatás mellett juthatnak hitelezői forrásokhoz.

A mikro-, kis- és középvállalkozások a továbbiakban egyszerűbben, szélesebb költségvetési garanciadíj támogatás mellett juthatnak hitelezői forrásokhoz.

A kormány kiemelt célja a magyar gazdaság mielőbbi növekedési pályára állítása, a növekedés beindítása és a munkahelyteremtés, amelyhez kulcsfontosságú a Magyarországon működő vállalkozások számára az ideális feltételek megteremtése, írta meg az OrientPress Hírügynökség.
A jelenlegi piaci viszonyok között elengedhetetlen a stratégiai fontosságú, de továbbra is nehezen hitelforráshoz jutó kkv-szektor pénzügyi helyzetének további javítását szolgáló intézkedések kidolgozása, amelynek keretében már több lépés is történt az elmúlt időszakban. A hitelgarancia szervezetek a hitelezői kockázat-kitettséget nagyban lefedik: az állammal közösen akár a kintlévőség összegének 80 százalékáig vállalnak garanciát. Ilyen jellegű biztosítás nélkül a kockázatosnak számító kkv-szektor eleve nehezen jutna finanszírozáshoz. A vállalkozások a plusz tőkét felhasználhatják bővítéshez, fejlesztéseikhez, a foglalkoztatottak létszámának megőrzéséhez és bővítéséhez, amely makrogazdasági szinten nagyban hozzájárul Magyarország gazdasági növekedésének beindításához, tájékoztatott a hírügynökség.

Diákmunka, kölcsönzött munkaerő – hatékony foglalkoztatás

2013-06-02
Az elkövetkező nyári szezon egyik költségkímélő megoldása lehet, ha diákot vagy kölcsönzött munkaerőt foglalkoztatnak a vállalkozások.

Az elkövetkező nyári szezon egyik költségkímélő megoldása lehet, ha diákot vagy kölcsönzött munkaerőt foglalkoztatnak a vállalkozások.

A kölcsönzött munkavállalókat gyakorlatilag kötelezettségvállalás nélkül lehet foglalkoztatni, rájuk jelenleg rendkívül kedvező elbocsátási szabályok vonatkoznak, felmondási idejük akár 100 százalékban ledolgoztatható, és őket végkielégítés sem illeti meg. A kölcsönvevőt a kölcsönzött munkavállaló bejelentésén és munkaidejének nyilvántartásán kívül sem bérszámfejtési, sem egyéb adminisztrációs kötelezettség nem terheli, hívja fel a figyelmet írásában a HRportál munkaügyi szakértője.

Iskolaszövetkezeti foglalkoztatás esetén a diákok után nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni, így változatlan feltételek mellett foglalkoztatásuk 27 százalékkal olcsóbb. (A kedvezmény csak iskolaszövetkezeten keresztül lehetséges).

Az iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatott diákok rendkívül rugalmasan vehetők igénybe, valamint számukra sem fizetett szabadság, sem betegszabadság, munkaviszonyuk végén pedig sem felmondási idő, sem végkielégítés nem jár, nappali tagozatos hallgatók akár komoly felelősséget igénylő munkakörökben is foglalkoztathatók.

„Try and hire” szolgáltatás: Ez a diákmunkából és a munkaerő-kölcsönzésből adódó legális lehetőség. Lényege, hogy a munkaadó egy-egy meghirdetett pozíció betöltésére kiszemelt munkavállalót – amennyiben nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkezik – iskolaszövetkezeten keresztül, egyéb esetekben pedig munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztat, és csak később veszi saját állományba, amikor már maradéktalanul meggyőződött az adott munkavállaló megfelelőségéről, tájékoztat a portál szakértője.


Nyugtaadás, szabályos foglalkoztatás: kiemelt ellenőrzési szempont marad

2013-06-04
A kereskedők negyede nem ad számlát. Ezzel a címmel tette közzé a tavaszi ellenőrzési akció egyik sarkalatos eredményét az adóhatóság.

A kereskedők negyede nem ad számlát. Ezzel a címmel tette közzé a tavaszi ellenőrzési akció egyik sarkalatos eredményét az adóhatóság.

Virág- és gumikereskedőket, vendéglátó- illetve szórakozóhelyeket, interneten kereskedőket, szépészeti szolgáltatókat, éjszakai taxisokat és nagyobb beruházásokat ellenőriztek a felügyelők másfél hónapig.

Hatezer esetből minden negyedik adózó megpróbálta eltitkolni bevételét, mivel sem nyugtát, sem számlát nem adtak a vásárlóiknak, vendégeiknek, állapítja meg a tényeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A revizorok és a pénzügyőrök a 2700 foglalkoztatással kapcsolatos ellenőrzéskor is hasonló mulasztási aránnyal szembesültek

A jelentésből kiderült még: továbbra is jellemző, hogy az alkalmazottakat nem vagy csak késve jelentik be.

A foglalkoztatással kapcsolatos kötelezettségeket a szezonális munkát vállalóknál a munkáltatók szinte egyáltalán nem teljesítik.

A legnépszerűbb szórakozóhelyek és a nagyobb beruházásokat végző társaságok is hasonló gyakorlatot folytatnak : alkalmazottaik jelentős része feketén dolgozik.

A várható bírság összege meghaladja a 320 millió forintot. 53 üzletműködését 12 napra felfüggesztették.

Folyamatos ellenőrzések várhatók: bár a tavaszi ellenőrzési akciónak vége, a NAV továbbra is rendszeresen vizsgálja, hogy a kereskedők adnak-e nyugtát az áru mellé, és a munkáltatók szabályosan bejelentik-e dolgozóikat, nyomatékosítja az adóhatóság.

Figyelem! A pénztárgépcsere támogatási feltételei

2013-06-04
A hagyományos pénztárgép online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrzési egységgel rendelkező pénztárgépre való 2013. évi cseréjéhez nyújtott támogatásról címmel közleményt jelentetett meg az adóhatóság.

"A hagyományos pénztárgép online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrzési egységgel rendelkező pénztárgépre való 2013. évi cseréjéhez nyújtott támogatásról" címmel közleményt jelentetett meg az adóhatóság.

A közlemény minden részletre kiterjedően az alábbiakról tájékoztat:

Támogatásra jogosultak

Támogatás mértéke

Támogatás igénybevételének feltételei

Támogatás igénylése iránti kérelem

Támogatás igénylésére jogosító egyedi kód

Támogatás kiutalása

Támogatásra irányuló kérelem elutasítása

Támogatás jogszerű igénybevételének utólagos ellenőrzése

Fontos még tudni:

*A támogatás kiutalására irányuló kérelmet az eladó az állami adóhatósághoz legkorábban 2013. július 1-től nyújthatja be.

*A támogatás iránti kérelem üzemeltető általi benyújtásának végső határideje 2013. december 15., amely határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

*Az üzemeltetőnek a támogatás igénylésére jogosító egyedi kódot a pénztárgép beszerzésekor, de legkésőbb 2013. december 31-ig át kell adnia az eladónak. A támogatás igénylésére jogosító egyedi kód felhasználásának határideje jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

Továbbá. a támogatás kiutalásának feltétele, hogy a csökkentett vételáron értékesített pénztárgépeket legkésőbb eddig az időpontig üzembe is kell helyezni.

*A csökkentett vételáron értékesített pénztárgépek után az eladó a támogatás kiutalását az állami adóhatóságtól legkésőbb 2014. január 31-ig kérheti. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

A tájékoztató teljes szövegét ide kattintva lehet elolvasni. 

 

Diákmunka – a szabályos foglalkoztatás feltételei

2013-06-04
Összeállításunk, reményeink szerint segítséget jelent azoknak a munkaadóknak, akik jövendő diák-alkalmazottaikat tájékoztatnák a munkavállalás feltételeiről, s egyúttal maguk is meggyőződnének törvényes foglalkoztatásuk feltételeiről.

Az összeállítás, reményeink szerint segítséget jelent azoknak a munkaadóknak, akik jövendő diák-alkalmazottaikat tájékoztatnák a munkavállalás feltételeiről, s egyúttal maguk is meggyőződnének törvényes foglalkoztatásuk feltételeiről.

1.) Milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki diákként dolgozhasson?

A Munka törvénykönyve szerint munkavállalóként az létesíthet munkaviszonyt, aki a 16. életévét betöltötte. A törvény azonban – iskolai szünet időtartama alatt – annak a 15. életévét betöltött tanulónak is engedélyezi a foglalkoztatását, aki általános iskolában, szakiskolában vagy középiskolában nappali rendszerű képzésben folytatja tanulmányait.

  2.) A munkavállaláshoz kapcsolódóan van-e valami teendő a NAV-nál?

A munkavégzés bármely formájához szükséges, hogy a tanuló rendelkezzen adóazonosító jellel. Amennyiben a diák még nem rendelkezik adóazonosító jellel, az adókártya igényléséhez a 13T34-es nyomtatványt kell kitölteni és eljuttatni az adóhatósághoz2. A nyomtatvány beszerezhető az ügyfélszolgálatokon vagy letölthető a NAV adózási honlapjáról (www.nav.gov.hu) a ”Nyomtatványkitöltő programok” menüpont alatt. Az igénylés ingyenes.

3.) Milyen módon foglalkoztathatók a diákok?

A tanuló – mindenki máshoz hasonlóan – alkalmazható:

- munkaviszonyban;

- munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (pl. megbízási szerződéssel); vagy

- egyszerűsített foglalkoztatás keretében, háztartási alkalmazottként

 Az előbbieken túl több, kizárólag a diákok munkavállalásához kötődő foglalkoztatási forma is létezik: az iskolaszövetkezetben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató tag munkavégzése, tanulószerződés, a hallgatói szerződés és az együttműködési megállapodás alapján történő munkavégzés.

  4.) Ha a tanulót munkaviszonyban foglalkoztatják, milyen adó, illetve járulék kötelezettségek terhelik?

a.) A foglalkoztatás legjellemzőbb esete, amikor a tanuló munkaszerződés alapján munkaviszony keretében végez munkát. A személyi jövedelemadóról szóló törvény nem különbözteti meg a diákok munkavállalását, ezért adózási szempontból a diákok munkaviszonyból származó jövedelme ugyanúgy bérjövedelemnek tekintendő, mint bármely más munkavállaló esetében. A bérjövedelem nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül, amellyel szemben költség nem számolható el. A munkáltató az általános szabályok szerint köteles levonni és megfizetni a személyi jövedelemadó-előleget.. Az összevont adóalap után fizetendő adó mértéke 16 százalék.

b.) A közép-, illetve felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanulók, hallgatók egészségügyi szolgáltatásra jogosultak [Tbj. 16. § (1) bekezdés i) pontja].

A munkaviszony keretében foglalkoztatott tanuló – más munkaviszonyban álló személyhez hasonlóan – a Tbj. szabályai szerint biztosítottá válik és a már említett természetbeni egészségbiztosítási ellátáson túl a társadalombiztosítás valamennyi ellátására, ennek részeként pénzbeli ellátásokra – így például táppénzre, nyugdíjra – is jogosultságot szerez.

A tanulónak juttatott járulékalapot képező jövedelem után a tanuló 8,5 százalékos mértékű egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot, továbbá 10százalék nyugdíjjárulékot fizet. Ezeket a járulékokat nem a tanulónak, hallgatónak kell megállapítania és befizetnie, azt tőle a munkáltatója vonja le és gondosodik annak az adóhatóság felé történő befizetésről, bevallásáról is (a tanulónak ezzel kapcsolatban kötelezettsége nincs).

5.) Ha a diákot munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatják, akkor mennyiben térnek el az adó- és járulékfizetés szabályai a munkaviszonynál ismertetettektől?

A munkavégzés másik tipikus esete a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban végzett diákmunka. Ide tartozik, ha a tanulóval megbízási szerződést kötnek.

a.) A megbízási szerződés alapján kapott díjazás önálló tevékenységből származó jövedelemként lesz adóköteles. A munkaviszonyból származó jövedelemmel ellentétben az önálló tevékenységből származó bevétellel szemben széles körű költségelszámolás lehetséges. Ennek kétféle módja van: a tételes-, illetve a bizonylat nélküli költségelszámolás.

Tételes költségelszámolás esetén a tanulónak valamennyi, a tevékenységével kapcsolatosan felmerült, az Szja tv. 3. számú mellékletének rendelkezései szerint elismert költségét számlával kell igazolnia. A másik módszer a 10 százalékos költséghányad alkalmazása, melynek érvényesítéséhez nincs szükség számlákra. Ilyenkor a bevétel 90 százaléka minősül jövedelemnek. Jellemzően a nyári szünetben folytatott tevékenységek jelentős költségeket nem keletkeztetnek a diákoknál, így leginkább a 10 százalék költséghányad alkalmazása célszerű az adóalap számítása során. Az önálló tevékenység ellenértékének (megbízási díjnak) kifizetésekor a diák nyilatkozhat a 10 százalékos költséghányad vagy a tételes költségelszámolás alkalmazásáról. Ellenkező esetben a kifizető automatikusan a 10 százalékos költséghányad figyelembe vételével állapítja meg az adóelőleget.

Az önálló tevékenységből származó bevétel esetében is az adó alapját – a munkaviszonyból származó jövedelemhez hasonlóan – a jövedelem után kell megállapítani. Az adó mértéke ebben az esetben is 16 százalék.

A munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony (pl. megbízási jogviszony) keretében foglalkoztatott diákok a munkaviszonytól eltérően nem lesznek automatikusan biztosítottak. Ilyenkor a biztosítottá válás törvényben előírt feltétele, hogy a foglalkoztatott (a diák) havi díjazása elérje a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegének 30 százalékát, illetve naptári napokra nézve annak 30-ad részét. Jelenleg a minimálbér összege: 98 000 forint, melynek 30 százaléka 29 400 forint.

Ha a biztosítási jogviszony létrejön, a tanuló 10 százalékos mértékű nyugdíjjárulékot, valamint összesen 7 százalék egészségbiztosítási járulékotfizet5. A járulékokat ebben az esetben is a foglalkoztató vonja le és gondosodik annak az adóhatóság felé történő bevallásról is (a tanulónak ezzel kapcsolatban kötelezettsége nincs). A foglalkoztató a tanuló számára a levont járulékokról minden esetben igazolást köteles kiadni.

Abban az esetben, ha a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott diák havi díjazása nem éri el a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegének 30 százalékát, biztosítási jogviszony nem jön létre. A tanulótól ilyen esetben nem von le a megbízó egyéni járulékot.

6.) A diákmunka egyszerűsített foglalkoztatás keretében is végezhető, de a tanulókat érintően az erről szóló törvény 6 nem tartalmaz különleges előírásokat.

Egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony:

- mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára vagy

- alkalmi munkára.

Alkalmi munkának minősül a munkáltató és a munkavállaló között

a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és

b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és

c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig létesített, határozott időre szóló munkaviszony. A foglalkoztatással kapcsolatos közterhet a munkáltató fizeti, a munkavállaló diákot nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék, egészségügyi hozzájárulás és személyi jövedelemadóelőleg-fizetési kötelezettség nem terheli.

Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett munka ellenértéke az Szja tv. rendelkezése szerint munkaviszonyból származó, ezen belül bérjövedelemnek minősül. A munkavállalónak az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedeleméről csak akkor kell az adóévet követő év május 20-ig elkészítenie az ’53-as személyi jövedelemadó bevallását, ha az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevétele meghaladja az e foglalkoztatás naptári napjai száma és az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napibérként (napibér: 4510 forint) meghatározott összegének szorzatát (e szorzat a továbbiakban: mentesített keretösszeg). Amennyiben a munkavállalónak a személyi jövedelemadó-bevallási kötelezettségét teljesítenie kell, jövedelemként a mentesített keretösszeget meghaladó részt kell figyelembe venni.

7.) Iskolaszövetkezet tagjaként végzett munka

Az iskolai szövetkezet nappali tagozatos tanulmányokat folytató tanuló, hallgató tagja a Tbj. szabályai szerint nem minősül biztosítottnak, ezért az iskolaszövetkezet tagjaként végzett munkával összefüggésben a tanulónak járulékfizetési kötelezettsége nincs.

Az iskolaszövetkezet tagja részére kifizetett összeg munkaviszonyból származó jövedelem. Az adókötelezettség teljesítésével kapcsolatos tudnivalók a 4. pontban olvashatók.

  8.) A kifizetések igazolása

A munkáltatónak, kifizetőnek a kifizetéskor igazolást kell adniuk a kifizetett összegről, a levont személyi jövedelemadó előlegről, az egyéni járulékokról. Adóévi összesített igazolást is kell kapnia a magánszemélynek az előzőkről az adóévet követő év január 31-éig.

  További információk még itt olvashatók.

  Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 

Diákmunka – hogy a foglalkoztatás szabályos legyen

2013-06-04
Diákok foglalkoztatásakor, idén – egyebek mellett – az alábbi feltételeknek kell megfelelniük munkaadóknak és foglalkoztatottaknak egyaránt.

Diákok foglalkoztatásakor, idén – egyebek mellett – az alábbi feltételeknek kell megfelelniük munkaadóknak és foglalkoztatottaknak egyaránt.

 

A Jogszabályváltozások, kormányzati intézkedések rovatunkban egy összeállítást teszünk közzé, amely segítséget jelenthet azoknak a munkaadóknak, akik jövendő diák-alkalmazottaikat tájékoztatnák, s egyúttal maguk is meggyőződnének törvényes foglalkoztatásuk feltételeiről.


Minden szálláshely szolgáltatás fizethető SZÉP Kártyával

2013-06-06
Július 1-től bővül a SZÉP Kártya felhasználhatósága, egyebek mellett rugalmasabb lett a kártya szálláshelyi felhasználása is.

Július 1-től bővül a SZÉP Kártya felhasználhatósága, egyebek mellett rugalmasabb lett a kártya szálláshelyi felhasználása is.

A szálláshely szolgáltatók kérését figyelembe véve változik a SZÉP Kártya szálláshely „zsebének” felhasználása is, tudatja a nemzetgazdasági tárca. A kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosítása értelmében ezentúl a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet fizetni a SZÉP Kártya első alszámlájáról, nem csak a szálláshely szolgáltatást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben például egy félpanziós ellátást, vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet fizetni a szálláshely zsebről.

A pályázatnyertes munkahelyteremtő beruházások

2013-06-06
A mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatását segítő pályázat (NFA-2013-KKV) alapján 10 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztési projektjeinek megvalósításához.

A mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatását segítő pályázat (NFA-2013-KKV) alapján 10 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztési projektjeinek megvalósításához.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap keretösszegéből822 pályázórészesült vissza nem térítendő támogatásban. A pályázati célkitűzésnek megfelelően a pályázók döntő része hátrányos helyzetű régiókban, jelentős számú új munkahelyen, álláskeresők alkalmazásával valósítja meg beruházását, tájékoztat a Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság.

A pályázat eredményéről a vállalkozások írásban kapnak értesítést a munkaügyi központoktól.

A pályázaton nyertes vállalkozások listája: Támogatott vállalkozások (kódjel NFA-2013-KKV)


Partnerfigyelés, jelentés, adatszolgáltatás

2013-06-06
Adatszolgáltatás belföldi ügyletekről. Jelentés a 2 millió forint feletti kibocsátott számlákról.

Adatszolgáltatás belföldi ügyletekről. Jelentés a 2 millió forint feletti kibocsátott számlákról...

Beszerzésnél pedig – az előbbieken túl – azokról a partnerekről kell adatot szolgáltatni, akiktől a vállalkozás az adott időszakban több mint 2 millió forint áfatartalmú árut szerzett be vagy szolgáltatást vett igénybe, tudta meg a Napi Gazdaság.

Az adatokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) kell továbbítani, amely minden ügyletről két irányból kap jelentést:: egyrészt a beszerzői, másrészt az eladói oldalról, és ahol eltérést tapasztal, ott érdemes körülnézni. Az adatok a kockázatelemzésekben lesznek hasznosak, plusz adalékot jelentenek majd az ellenőrzendő társaságok kiválasztásában, számol be a lap.

Szakértői becslések szerint százezer vállalkozást is érinthet az idén januártól életbe lépett szabály.

A dohánytermékek kiskereskedelméről szóló szabályok módosultak

2013-06-07
A módosítások 2013. június 1-jén léptek hatályba. A Dohánytörvény 24/A. §-a egyben hatályát veszti.

A módosítások 2013. június 1-jén léptek hatályba. A Dohánytörvény 24/A. §-a egyben hatályát veszti.

A Magyar Közlöny 2013/86. számában megjelenta dohányzással összefüggő egyes törvények módosításárólszóló 2013. évi LXXI. törvény, amely módosította a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt.

A 2013. évi LXXI. törvény az alábbi, főbb módosításokat tartalmazza:

 

1. §

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (a továbbiakban: Dohánytörvény) 3. § 8. pontjának helyébe a következő rendelkezés lép:

[3. § E törvény alkalmazásában]

„8. dohánybolt: nem mozgó (és részekre bontás nélkül nem is mozgatható), más üzlettől elkülönült, önálló üzlethelyiség, amelyben kizárólag

a) dohánytermék,

b) dohányterméket kiegészítő termék,

c) a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény különös rendelkezései I. fejezet 1. és 4. címében szabályozott sorsolásos játék és fogadás bonyolításával kapcsolatos termék,

d) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényben meghatározott szeszes ital,

e) a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvényben meghatározott energiaital,

f ) kávé(csomagolt kávé /ideértve az azonnal oldódó kávékivonatot is/, vagy helyben is fogyasztható kávéital),

g) ásványvíz és üdítőital,

h) a Bizottság vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosításáról szóló 2010. október 5-i 861/2010/EU rendelete szerinti 2105 00 vámtarifa szám alá tartózó (fagylalt és más ehető jégkrém) termék,

i) újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány,

j) jogszabály által meghatározott más termék forgalmazható, és amely üzlethelyiség külső felületére tekintve dohánytermék nem látható, csak az üzlethelyiségbe belépve;”

 

2. §

 

A Dohánytörvény 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A dohánytermék-kiskereskedelem szervezésének előmozdítására, a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázat kiírásának, elbírálásának, a koncessziós szerződés megkötésének előkészítésére, valamint a megkötött koncessziós szerződés ellenőrzésére a miniszter 100%-os állami tulajdonban lévő zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot(a továbbiakban: a részvénytársaság) alapít.”

 

7. §

A Dohánytörvény 11. § (3) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(3) A (2) bekezdés a) és b) pontjában foglalt feltételek együttes fennállása esetén az állam – a Jöt.-ben meghatározottak szerint – mozgóbolt útján is gyakorolhatja a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet.A mozgóboltra a kereskedelemről szóló törvény rendelkezései is irányadók.”

 

10. §

A Dohánytörvény 15. § (2) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:

„(2) A dohánytermék-kiskereskedőa dohánytermék-nagykereskedőtől, illetve bármely más személytől a dohánytermék részére történő értékesítése során, vagy a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységével összefüggésben közvetve, vagy közvetlenül ajándékot, árengedményt, kedvezményt, vagy egyéb más juttatást nem fogadhat el, ide nem értve a kiskereskedelemben általában szokásos, vagy jogszabály által előírt kereskedelmi árrés biztosítását a dohánytermék-kiskereskedő részére. E tilalomba ütközik az is, ha az ajándékot, árengedményt, kedvezményt, térítést, vagy egyéb juttatást bármely személy a dohánytermék-kiskereskedőre tekintettel fogadja el.”

 

12. §

A Dohánytörvény a következő új 15/B. §-sal egészül ki:

„15/B. § A dohánytermék-kiskereskedő kötelesa készletéről, illetve annak forgalmáról külön jogszabály szerint nyilvántartást vezetni, illetve elektronikus úton adatot szolgáltatni.”

13. §

A Dohánytörvény 16. §-a a következő szöveggel lép hatályba:

„16. § (1) A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység folytatása során törekedni kell arra, hogy fiatalkorú dohánytermékhez ne juthasson.

(2) Amennyiben annak gyanúja merül fel, hogy a dohánytermék értékesítési helyére (dohányboltba, elkülönített helyre) fiatalkorú személy lépett be, illetve a dohányterméket fiatalkorú kívánja megvásárolni, a dohánytermék-kiskereskedő köteles a fogyasztót életkora hitelt érdemlő igazolására felhívni.

(3) Amennyiben a fogyasztó az életkorát a (2) bekezdésben foglaltak szerint nem igazolja, vagy bebizonyosodik, hogy a fogyasztó fiatalkorú, részére semmilyen termék nem értékesíthető, és azonnal fel kell szólítani őt arra, hogy a dohánytermék értékesítési helyét hagyja el.

(4) Ameddig a (3) bekezdés rendelkezései szerint felszólított fogyasztó a dohánytermék értékesítési helyét nem hagyja el, a dohánytermék értékesítése, illetve a dohányboltban más e törvény alapján a dohányboltban forgalmazható termék értékesítése sem folytatható még az arra jogosult fogyasztó részére sem.

(5) Abban az esetben, ha a (3) bekezdés rendelkezései szerint felszólított fogyasztó a felhívás ellenére nem hagyja el a dohánytermék értékesítésének helyét, a dohánytermék-kiskereskedő a rendőrhatóság intézkedését kérheti.

(6) A dohánytermék-kiskereskedő köteles a dohánytermék értékesítését megtagadni abban az esetben is, ha annak gyanúja merül fel, hogy a nem fiatalkorú fogyasztó a dohányterméket fiatalkorú részére történő továbbadás céljából kívánja megvásárolni.

(7) A dohánytermék-kiskereskedővel szemben az e §-ban szabályozott rendelkezések be nem tartásáért a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.


Forrás: NFH

Figyelem! Módosultak a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló szabályok

2013-06-07
Amiről a módosítások szólnak: kibővült termékkör; a koncessziós szerződések ellenőrzése; mozgóbolti árusítás; kiskereskedelmi árrés, tiltott ajándék, kedvezmény, juttatás; elektronikus nyilvántartás, adatszolgáltatás; fiatalkorúakkal szembeni kereskedői magatartás; bírságok.

Amiről a módosítások szólnak: kibővült termékkör; a koncessziós szerződések ellenőrzése; mozgóbolti árusítás; kiskereskedelmi árrés, tiltott ajándék, kedvezmény, juttatás; elektronikus nyilvántartás, adatszolgáltatás; fiatalkorúakkal szembeni kereskedői magatartás; bírságok.

A módosítások 2013. június 1-jén léptek hatályba.

A Dohánytörvény 24/A. §-a egyben hatályát veszti.

A Magyar Közlöny 2013/86. számában megjelenta dohányzással összefüggő egyes törvények módosításárólszóló 2013. évi LXXI. törvény, amely módosította a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt.

A módosításokról részletesen

A 2013. évi LXXI. törvény főbb módosításait Jogszabályváltozások, kormányzati intézkedések rovatunkban ismertetjük.

A panaszmentesek

2013-06-07
Legutóbb tegnap frissült a fogyasztóvédelmi Pozitív Lista. A bekerülésre eddig 1948 vállalkozás bizonyult érdemesnek.

Legutóbb tegnap frissült a fogyasztóvédelmi Pozitív Lista. A bekerülésre eddig 1948 vállalkozás bizonyult érdemesnek.

A jogkövető vállalkozások pozitív listáját a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) két évvel ezelőtt hívta életre. A listán azoknak a vállalkozásoknak a névsora szerepel, amelyeknél három országos vizsgálati program során sem talált semmilyen rendellenességet a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük.

A listára legutóbb tegnap kerültek fel új nevek: most 1948 kiérdemesült vállalkozást tartanak számon.

Az összesítésről azonban le is lehet kerülni: eddig – az újbóli hatósági ellenőrzéseket követően – 22 vállalkozást ejtettek ki.

A teljes Pozitív Listát ide kattintva érheti el.


Érdemes tudni! Új vállalkozás akár spórolhat is az adóval

2013-06-10
Alanyi adómentesség és egy-két adóalap-csökkentő tétel teheti valamivel olcsóbbá a vállalkozás működését.
Alanyi adómentesség és egy-két adóalap-csökkentő tétel teheti valamivel olcsóbbá a vállalkozás működését.

Az alanyi adómentesség , mint választási lehetőség, azok számára is elérhetővé vált – a 2013-ban felemelt értékhatár miatt –, akik már a tavalyi évben kezdtek vállalkozásba, de még áfa-körbe tartozóként, írja az adózóna.hu szakértője.
Amennyiben az árbevétel 5 millió forintnál nagyobb, de 6 milliónál kevesebb – és az idei évre is nagyjából ennyi várható –, akkor az új szabályok szerint nincs áfázás.

Aki pedig idén indítana hivatalosan egy vállalkozást, a bejelentő formulán ne felejtse el ezt a rubrikát bejelölni.

Amennyiben a 6 milliós keret szűk, és bár az átlépés az áfázók körébe zökkenőmentes, akkor a következő két adóévre nem lehet adómentességet kérni. (Gyakori, hogy az induló cég, a szolgáltatás természete miatt hamar külföldre is értékesít, ilyenkor viszont az alanyi adómentesség nem alkalmazható.)

Azok az egyéni vállalkozók, akik nem az átalányadózást, hanem a tételes költségelszámolást választják, az iroda, az anyagbeszerzés, foglalkoztatás vagy képzés során felmerülő költségeket leírhatják az adóalapjukból – pontos dokumentációval.

A teljes információ  ezen az oldalon.


Minőségi keleti áru, saját márka kisvállalkozásoknak is

2013-06-10
Magyar kis- és középvállalkozásoknak minőségi kínai áruk behozatalára és saját márkaként való értékesítésére nyílik lehetőségük – kínai-magyar vegyesvállalatok beindításával.

Magyar kis- és középvállalkozásoknak minőségi kínai áruk behozatalára és saját márkaként való értékesítésére nyílik lehetőségük – kínai-magyar vegyesvállalatok beindításával.

A megvalósulás érdekében kínai hitelhez juthatnak a vállalkozások egy egymilliárd forint tőkéjű kockázati befektetési alapon keresztül, írta meg a Figyelő. A fejlesztési alapból több kereskedelmi vegyesvállalat hozható létre, amelyek egy gazdasági és logisztikai hálózatban működnek együtt…

A kkv-k számára elérhető alap létrehozásáról, az alaphoz kapcsolódó üzleti modellekről és tenderekről június 11-13 között programsorozatot tartanak.

További részletes információ itt olvasható. 

Futhatnak pincérek, szakácsok, éttermi- és szállodaigazgatók

2013-06-10
Holnap kilencedik alkalommal rendezik meg Budapest belvárosában a korábban is rendkívül sikeres Pincér futóversenyt.

Holnap kilencedik alkalommal rendezik meg Budapest belvárosában a korábban is rendkívül sikeres Pincér futóversenyt.

Június 11-én kedden 15.00-kor a Le Meridien Deák Ferenc utcai bejáratához várnak a rendezők minél több éttermi felszolgálót munkahelyi ruhában, saját tálcával, tájékoztat a Turizmus Panoráma.

A versenyre jelentkezők 15.30-kor indulnak a startvonaltól, futva teszik meg a belvárosban kijelölt útvonalat a kezükben tálcával és itallal teli poharakkal.

Az indulók nevezési díját jótékony célra, a Robert Burns International Alapítvány javára fordítják, beteg és hátrányos helyzetű magyar gyerekek megsegítésére.

Nemcsak a leggyorsabbak részesülnek díjazásban, tombolasorsolást is tartanak az összes induló között, értékes díjakkal.

Szakácsok, éttermi és szállodaigazgatók jelentkezését is várják, akik serpenyővel, billentyűzettel, laptoppal, vagy bármi olyan eszközzel futhatnak, ami a munkaeszközük.

Jelentkezés: Kovács Henriett,henriett.kovacs@lemeridien.com, vagy Baráth Miklós: 429 5770.

Pénztárgépek csatlakoztatása – halasztás szeptember 1-jéig!

2013-06-12
Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeket csatlakoztatni az adóhatósághoz.

Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeket csatlakoztatni az adóhatósághoz.


A kabinet döntését a kormányszóvivő közölte sajtótájékoztatón. Azt mondta, e két hónapnak elegendőnek kell lennie a biztonságos átállásra.

Érdekképviseletekkel egyeztetve

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken tájékoztatta az MTI-t – miután egyeztetett a legfontosabb kereskedelmi érdekképviseleti szervezetek vezetőivel –, hogy javasolja a kormánynak: fontolja meg a kiskasszák online bekötésével kapcsolatos június 30-i határidő két hónapos kitolását, tájékoztat a kormányportál.

Támogatás: továbbra is december közepéig

Az online összeköttetésre alkalmas kiskasszák beszerzésére vonatkozó idő meghosszabbítása azonban nem változtat a beszerzési támogatások benyújtására vonatkozó december közepi határidőn, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az online összekötésnek már a híre is jelentősen javította az áfabefizetési morált, ami plusz bevételt jelent, ráadásul a kiskereskedelmi forgalom is nőtt, jegyzete meg a szóvivő. A szaktárca szerint ez a két tényező kompenzálja a két hónapos határidőkitolást, és mint mondta, ha mindez mégsem lenne elég, a tartalék is rendelkezésre áll a kompenzációra.

Boldog trafikosok sikertörténeteit várják

2013-06-12
„Amennyiben sikertörténetét, boldogságát Ön is megosztaná velünk, kérjük, írjon nekünk…”, szól a felhívás azoknak, akik trafiküzemeltetési jogot nyertek és az erre vonatkozó szerződést aláírták.

„Amennyiben sikertörténetét, boldogságát Ön is megosztaná velünk, kérjük, írjon nekünk…”, szól a felhívás azoknak, akik trafiküzemeltetési jogot nyertek és az erre vonatkozó szerződést aláírták.

A felhívást a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. teszi közzé honlapján, mielőtt gratulál a nyerteseknek „… kitartó és lelkiismeretes előkészítő munkájukhoz, sikeres pályázatukhoz és koncessziós szerződésük aláírásához!”.

A zrt. azt is közölte, hogy az elmúlt időszakban több köszönőlevelet is kapott, amelyben a levélírók „néhány igen megható, sikeres családi történetet osztottak meg” a kollégákkal.

Egyúttal szívesen fogadják az új dohányboltok külső-belső fotóit, amelyeket, ha a beküldő hozzájárul, akár közzé is tesznek honlapukon.

A cég egyúttal arról is tájékoztat, hogy a dohánytermék kiskereskedelmi jogosultság átengedésére kiírt pályázat 5415 nyertese közül 5378-an felkeresték az érintett megyéhez tartozó Széchenyi Programirodát szerződéskötés céljából.

Élelmiszerre kevesebbet, vendéglátásra többet fordítunk pár év múlva

2013-06-12
A második félévben tényleges vásárlásokba csaphat át a fogyasztók bizakodása, jelzik a piackutató cég felméréseken alapuló adatai.

A második félévben tényleges vásárlásokba csaphat át a fogyasztók bizakodása, jelzik a piackutató cég felméréseken alapuló adatai.

A kijelentést a Gfk. Hungária piackutató cég ügyvezetője, Kozák Ákos tette a Magyar Marketing Szövetség konferenciáján, tudósított a Napi Gazdaság.

Amint azt az elemző elmondta, a háztartások először kevesebbet vásároltak (2008-2009-ben), majd az olcsóbb termékeket kezdték el keresni, s ezt követette, hogy az elmúlt egy-másfél évben a boltokból is kikoptak a vevők, kevesebben vásároltak.

A fogyasztói bizalmi index adatai alapján azonban úgy látszik, hogy – feltéve, hogy az épp most zajló júniusi felmérés adatai is a bizalom növekedését jelzik majd előre – a második félévben tényleges vásárlásokba csaphat át a fogyasztók bizakodása. Ha ugyanis a júniusi adatok is előremozdulást jeleznének, akkor a 3. negyedévre kedvező irányba tartana a fogyasztók bizalma, írja a lap.

A hazai fogyasztói kör szűkülésében a problémát egyebek mellett a társadalmon belüli jövedelemkülönbség, az elöregedés, a leszakadók, a külföldre távozók jelentik. A fogyasztói szerkezet változása – dráguló élelmiszerárak, kevesebb elkölthető pénz, tudatosabbá váló vásárlók (kevesebb impulzus-vsárló), többen étkeznek lakáson kívül – 3,25 százalékkal vetette vissza a hazai fogyasztást. Ami előnyt jelent, például a szingli-lét elterjedése (két külön háztartás többet fogyaszt, mint egy kétszemélyes).

Mire költünk 2020-ban – a Gfk. Hungária prognózisa szerint?

2020-ra a magyar fogyasztók kiadási szerkezetében visszaszorul az élelmiszerekre költött összeg – a tavalyi 24,5 százalékról 20 százalék alá kerül a fogyasztói kosárban.Ruházati termékekre jelentősen növekszik majd a költés. Lakásfenntartásra is jóval többet fognak költeni a magyar családok – ennek következtében a családok költéseiben a legkomolyabb tétel már nem az élelmiszer lesz az elkövetkező években. Nőni fog az egészségügyre és a közlekedésre fordított költés és a kultúra és vendéglátásra fordított összegek is emelkedni fognak.


 

Ármagyarázat: mit jeleznek a statisztikák?

2013-06-14
A piackutatással foglalkozó intézetek közreadták az elmúlt hónapok kereskedelmére és vendéglátására vonatkozó – a gazdasági és környezeti változásokon alapuló – legfrissebb elemzéseket, árjóslásokat, előrejelzéseket.

A piackutatással foglalkozó intézetek közreadták az elmúlt hónapok kereskedelmére és vendéglátására vonatkozó – a gazdasági és környezeti változásokon alapuló – legfrissebb elemzéseket, árjóslásokat, előrejelzéseket.

A növekvő gabonatermés egyik hatásaként  csökkennek majd az élelmiszerárak.

A tavalyinál nagyobb gabonatermésre számít a világon a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete), mert várhatóan nő a búza termésmennyisége, és az Egyesült Államokban nagyobb területen termesztenek kukoricát, mindezek hatására pedig csökkenhetnek az élelmiszerárak.

*

Áprilisban a primőr termékek megjelenése és a márciusi tél is erősítette a termelői árakat

Idén január-áprilisban a mezőgazdasági termelői árak 15,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához mérten. Ugyanez a típusú index 2012 első négy hónapjában 2,3 százalékkal csökkent, derül ki a KSH friss adataiból.

A vágóállatokáprilisi termelői árszintje 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vágómarha felvásárlási ára 23,7 százalékkal csökkent. A baromfi árnövekedése továbbra is kétszámjegyű (10,2 százalék) maradt. A vágósertés termelői árának növekedése tavaly áprilisban 22,5, idén már csak 3,2 százalék volt. Áprilisban a vágósertés felvásárlási ára 395 forint volt kilogrammonként.

2013 áprilisában az állati termékek ára 2,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tej felvásárlási ára év eleje óta lényegében stagnált, 95 forintba került literenként, így a 2012. áprilisihoz képest a termelői árszintje 5,9 százalékkal nőtt. A tojás termelői árszintje az előző év azonos időszakához viszonyítva 20,7 százalékkal csökkent, ami a tavaly bevezetett baromfitartási jogszabály miatt kialakult hirtelen árnövekedést (63,4 százalék) részben kompenzálta.

*

Áprilisban 6,9 százalékkal csökkent  a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma

2013 negyedik hónapjában mind a külföldi (4,0 százalék), mind a belföldivendég-éjszakák száma csökkent (11 százalék), míg a szálláshelyek bruttó árbevétele – folyó áron – emelkedett 2012. áprilishoz viszonyítva.

Idén a húsvét hétfő április elsejére esett, így a szálláshelyek megnövekedett húsvéti vendégforgalma márciusban, míg a vendéglátásból származó bevétele áprilisban realizálódott.

Áprilisban a külföldi vendégek 897 ezer vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 3,0, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 4,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legjelentősebb küldő ország Németország: az onnan érkező vendégek éjszakáinak száma 14 százalékkal visszaesett, míg a rangsorban következő Olaszországból és Oroszországból érkezők 11 és 26 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken.

Az év negyedik hónapjában a belföldi vendégek 594 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 4,7, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 11 százalékkal esett vissza 2012 azonos időszakához viszonyítva. A belföldivendég-forgalom minden turisztikai régióban csökkent. A kereskedelmi szálláshelyek belföldivendég-forgalmának 76 százalékát fogadó szállodákban a vendégéjszakák száma 10 százalékkal mérséklődött.

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 47 százalékos volt, ami 1,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az 5 csillagos szállodák szobáinak igénybevétele kiemelkedő, 67 százalékos volt.

Áprilisban a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15 286 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) 7130 forint volt.

A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevétele 5,1%-kal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

A vizsgált időszakban összesen 22 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 12 milliárd forint volt. A vendéglátásból 5,1 milliárd forint folyt be, félmilliárddal több, mint a megelőző év azonos időszakában. A forint/euró árfolyam 299 forint volt a vizsgált hónapban, 3 forinttal gyengébb, mint 2012 áprilisában.

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján áprilisban 1661 egység fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát. A belföldi vendégek az év harmadik hónapjában 787 millió forint értékben fizettek ezzel a fizetőeszközzel a szálláshely-szolgáltatásokért.

A szálláshely-szolgáltatást nyújtó – több, különböző ágazatban működő – vállalkozások a szálláshelyeken áprilisban közvetlenül 28,5 ezer főt foglalkoztattak, ami 3,2 százalékkal több, mint 2012 azonos időszakában.

2013. április 30-án a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2381 volt, ezen belül 923 szálloda mintegy 55 ezer szobával, 888 panzió majdnem 10 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 570 volt, tájékoztat a KSH jelentése.


Honnan van és miből telt rá?

2013-06-14
Júliustól meggyorsítja a vagyonosodási vizsgálatok menetét, hogy az adóellenőrök azonnal megkaphatják a vizsgált személyek banki adatait a pénzintézetektől.

Júliustól meggyorsítja a vagyonosodási vizsgálatok menetét, hogy az adóellenőrök azonnal megkaphatják a vizsgált személyek banki adatait a pénzintézetektől.

Előbb a vagyonosodási vizsgálat megindítására szolgáló okokat, tényeket sorolja fel az Adó Online által megkérdezett szakértő, azután elmondja, mire „ugrik” a hatóság, és általában milyen magyarázatokkal állnak elő a vizsgálat alá vont személyek arra vonatkozóan, honnan lett a pénz, amely gálánsabb életet tett lehetővé.

Az írás második részében a szakember tanácsokat ad egyebek mellett vagyonosodási vizsgálatokra való felkészüléshez és a törvényes ügyrendezéshez is.

Egyre több foglalkoztató kockáztat

2013-06-14
Kedvezőtlen tapasztalatokkal zárult a szolgáltatást nyújtó munkáltatók foglalkoztatási gyakorlatának ellenőrzése.

Kedvezőtlen tapasztalatokkal zárult a szolgáltatást nyújtó munkáltatók foglalkoztatási gyakorlatának ellenőrzése.

Ez a megállapítás áll a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság napokban közzétett jelentésének összegzésében.

A felügyelőségek idén március 25. és április 19. között a szolgáltatást nyújtó vállalkozások, köztük kereskedelmi, vendéglátóipari, szórakoztatóipari munkáltatókat vizsgáltak.

Az ellenőrzések során társhatóságok is közreműködtek, így a vizsgálatok egy része a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, az Építési Hatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, illetve a Katasztrófavédelmi Igazgatóság bevonásával zajlott.

Kiket vizsgáltak még?

Az ellenőrzés kiterjedt még a javítási-karbantartási, ingatlanügynöki, takarítási, valamint a pénzügyi, oktatási, szociális, mérnöki területhez és a fizikai közérzetjavító tevékenységhez kapcsolódó és egyéb külön ágazatba nem sorolható szolgáltatásokat ellátó munkáltatók, például utazásszervezők, járműkölcsönzők, számítógép-szervizek, masszőrök, edzők, tetováló művészek, ingatlanügynöki, szépségápolási tevékenységet ellátók foglalkoztatási gyakorlatára is.

Hány foglalkoztatót és munkavállalót ellenőriztek?

A célvizsgálat során 925 foglalkoztató több mint 2500 munkavállalója került a munkaügyi hatóság ellenőrzése alá.

Az ellenőrzött munkáltatók 74 százalékánál, illetve az érintett munkavállalók közül 71 százalék esetében várható szabálytalanság megállapítása.

Összesen 91 darab munkaügyi bírságot fognak kiszabni.

Magad uram, ha…

Számos esetben tapasztalták a felügyelők, hogy a kijelölt ágazatban működő vállalkozások nem foglalkoztatnak munkavállalót, a vezető tisztségviselő vagy a vállalkozó maga dolgozik.

Melyek voltak a tipikus jogsértések?

Az elkövetett szabálytalanságok közül a nyilvántartási kötelezettség megszegése

(hiányos, hamis nyilvántartás, illetve nyilvántartás hiánya), munkaidőre vonatkozó szabályok megszegése, illetve munkabér védelmére vonatkozó szabályok megszegése volt a legjellemzőbb szabálytalanság.

A foglalkoztatók több ízben megszegték a pótlékokra és a jogviszony (munkaviszony, illetve egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony) bejelentésére vonatkozó szabályokat.

A célellenőrzéssel érintett foglalkoztatók egy részénél a munkaügyi hatóság a feketemunka tárgykörében bejelentés nélküli, illetve több esetben munkaszerződés nélküli foglalkozatást állapított meg.

A színlelt szerződéssel foglalkoztatott munkavállalókat is több alkalommal ellenőrizték.

Harmadik országbeli állampolgárok szabálytalan foglalkoztatásával a munkaügyi hatóság képviselői nem találkoztak a vizsgálatok során.

Számos foglalkoztató a munkaidővel kapcsolatos adatokat hiányosan vagy nem a valóságnak megfelelően vezette (hamis, illetve kettős nyilvántartás).

A szabadság kiadására vonatkozó szabályok kapcsán is több ízben kellett a hatóságnak eljárnia.

Előfordult, hogy a munkavállalók munkaideje meghaladta a napi munkaidő megengedett legmagasabb mértékét, emellett a munkaidő-beosztás szabályainak megsértésével is lehetett találkozni.

Jellemző szabálytalanság volt még a pótlékok (munkaszüneti napi munkavégzésért, rendkívüli munkavégzésért járó pótlék, műszakpótlék, éjszakai bérpótlék, stb.) megfizetésének elmaradása.

Több ízben megállapították, hogy a pihenőidő kiadása nem felelt meg a jogszabályban foglaltaknak, amellyel sérült a munkavállalók pihenéshez való joga.

A legtöbb munkavállalót érintő jogsértés a munkaközi szünet be nem tartása volt.

A jogsértések okai

A – vizsgálatok tapasztalatai szerint – a célellenőrzéssel érintett vállalkozások egy része tudatosan figyelmen kívül hagyja a vonatkozó jogszabályokat, másik része nem ismeri, illetve nem tudja alkalmazni azokat.

A munkavállalók nagy része a foglalkoztatással kapcsolatos szabályokat nem ismeri, amely így a munkáltatók részéről visszaélésre, a munkavállalók tudatlanságának kihasználásához vezethet.

Másrészről: a munkavállaló tisztában van az előírásokkal, de állását féltve saját érdekében nem mer fellépni.

A „fekete” foglalkoztatásnál vélelmezhető a munkáltatók részéről a tudatosság, mivel –az ellenőrzés elmaradása esetén – a munkaerő költsége így alacsonyabbra szorítható.

Kockáztatás

Egyértelműen megjelent a foglalkoztatók részéről a „kockáztatás”, fogalmaz a jelentés.

Egyes cégek nehezen megközelíthető, „eldugott” helyen tevékenykednek, nem számolnak ellenőrzéssel.

Munkaidő

A munkaidővel kapcsolatos adatok nyilvántartásával összefüggő szabálytalanságok mögött – különösen a nyilvántartás hiánya, illetve a hamis nyilvántartás vezetése esetében – a munkaidőre, pihenőidőre, munkabér összegére vonatkozó rendelkezések megsértésének leplezése áll.

A munkaidővel kapcsolatos adatok – egy-egy munkanapra vonatkozó – hiányos nyilvántartása (a munkaidő-nyilvántartásban nem tüntették fel a munkaidő kezdő és/vagy befejező időpontját) mögött figyelmetlenség, feledékenység, a következetesség hiánya mutatkozik meg a munkáltatók részéről.

A személyhez kötődő szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások az ügyfelek igényeihez igazítják munkaidejüket, és kevésbé figyelnek oda a munka- és pihenőidő nyilvántartására.

A munkaidő-beosztásnak a munkavállaló felé történő írásbeli tájékoztatási kötelezettségének megsértése hátterében egyrészt a jogszabály ismeretének hiánya, másrészt a rendkívüli munkavégzés megállapításának eltitkolása áll.

Gyakori szabálytalanság volt, hogy munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontjáról a munkavállalót nem tájékoztatták.

A jogsértés alkalmas a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabálytalanságok leplezésére és a munkavállalók megtévesztésére, mivel követhetetlen a rendes és rendkívüli munkaidő mértéke.

Jogviszony

A jogviszony megszűnésévével összefüggésben elkövetett szabálytalanságok esetén gyakran tapasztalható, hogy a munkáltató az igazolásokat visszatartja, az elszámolást elmulasztja, vagy a munkavállalót „nem jelenti ki” az illetékes adóhatóságnál. Ezek hátterében elszámolási vita, illetve adminisztrációs hiba állhat.


 

Szabadság, bérpótlék – módosultak a szabályok

2013-06-17
Módosul a távolléti díj számítása, döntött az Országgyűlés múlt héten, ennek értelmében a munkabér már nem függ a szabadság időpontjától. Több ponton is változtak a Munka törvénykönyvében az alkalmazottak bérezésére vonatkozó szabályok.

Módosul a távolléti díj számítása, döntött az Országgyűlés múlt héten, ennek értelmében a munkabér már nem függ a szabadság időpontjától. Több ponton is változtak a Munka törvénykönyvében az alkalmazottak bérezésére vonatkozó szabályok.

Szabadság esetén nem változik a munkabér az adott hónap munkanapjainak számától és a távollét időtartamától függően. A módosulás augusztus 1-jétől érvényes. Amint azt az Origo is megírta, a most benyújtott törvény ekképpen rendelkezik: eltérő megállapodás hiányában úgy kell kiadni a szabadságot, hogy a munkavállaló évente egyszer legalább 14 egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési kötelezettsége alól.

Emellett a munkavállaló akkor kaphat 50 százalékos bérpótlékot, ha a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, a munkaidőkereten vagy az elszámolási időszakon felül dolgozik (bérpótlék helyett szabadidőt is kaphat).

Ha munkaszüneti napon dolgozik, 100 százalékos bérpótlék illeti meg.

A törvényjavaslat ide kattintva olvasható.

A Munka törvénykönyve  itt elérhető.


Többen dolgoznak a turisztikai ágazatban

2013-06-17
Újra növekszik a foglalkoztatottak száma a magyar turizmusban, az elmúlt évben Magyarországon 164 ezer ember dolgozott az ágazatban, jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter az idei nyári turisztikai évad megnyitóján.

Újra növekszik a foglalkoztatottak száma a magyar turizmusban, az elmúlt évben Magyarországon 164 ezer ember dolgozott az ágazatban, jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter az idei nyári turisztikai évad megnyitóján.

A Tiszafüred-Örvényen tartott sajtótájékoztatón Varga Mihály elmondta, ez a szám 7,3 százalékkal haladja meg a – válság miatti mélypontot jelentő – 2009. év foglalkoztatási adatát. Majd hangsúlyozta, a kormány kiemelt figyelmet fordít a turisztikai vonzerővel rendelkező területek közül ma még kevésbé közismert, ám komoly fejlődési lehetőségekkel rendelkezők felzárkóztatására. Példaként említette, hogy a kormány döntése alapján kiemelt programként épülhet meg a Tisza-tó kerékpáros körgyűrű észak-alföldi és észak-magyarországi szakasza, tájékoztat a kormányportál.

Díj, illeték, adó – vállalkozásoknak emelkedik

2013-06-17
Várhatóan augusztus 1-jén lép életbe a kormány törvényjavaslata, amelyet a nemzetgazdasági miniszter ma délelőtti sajtótájékoztatóján jelentett be.

Várhatóan augusztus 1-jén lép életbe a kormány törvényjavaslata, amelyet a nemzetgazdasági miniszter ma délelőtti sajtótájékoztatóján jelentett be.

A kormány egyebek mellett kezdeményezi a tranzakciós illeték módosítását, ami a készpénzforgalom esetén 0,6 százalékra emelkedik.

Emellett javasolja, hogy a készpénzfelvétel esetén szűnjön meg a tranzakciós illeték felső, 6 ezer forintos határa.

A számlák közötti utalgatás 0,3 százalékra fog emelkedni, és ennél a tranzakció típusnálmarad a hatezer forintos felső korlát.

A kormány javaslata szerint a távközlési adó mértéke a vállalkozások esetében 2-ről 3 forintra nő, a felső korlát pedig 2500-ról 5 ezer forintra emelkedik. A javaslat augusztus 1-től lép életbe.

A kezdeményezés részletei a parlament honlapján, a törvényjavaslat 3. oldalán található.

Összeültek az együttműködők

2013-06-17
Az új dohánytermék-kiskereskedelmi rendszer bevezetése kapcsán – az előkészítővel együtt – tizenkét intézmény, szervezet, hatóság és gyártó-forgalmazó cég készül a közeljövőben együttműködési szerződést kötni.

Az új dohánytermék-kiskereskedelmi rendszer bevezetése kapcsán – az előkészítővel együtt – tizenkét intézmény, szervezet, hatóság és gyártó-forgalmazó cég készül a közeljövőben együttműködési szerződést kötni.

Az erről szóló szándéknyilatkozatot a felek ma írták alá.

A délelőtti kerekasztal-beszélgetés célja a július 1-jei rendszerátállás és indulás hatékony segítése, működtetése – írja sajtóközleményében a kezdeményező, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN)

A szakmai egyeztetésen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft., a Continental Dohányipari Zrt., az Imperial Tobacco Magyarország Kft., a JTI Hungary Zrt., a Philip Morris Magyarország Kft. és a Róna Dohányfeldolgozó Kft. vett részt.

A témában érintett hatóságok és piaci résztvevők egyetértettek a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény szellemiségével, a rendszer zökkenőmentes működésnek fontosságával, a piac és a fogyasztók ellátásának biztosításával, a feketekereskedelem visszaszorításával.

Pályázat – „Az év ökoturisztikai létesítménye” címre

2013-06-19
A címet elnyert létesítményeket, a kiíró szervezetek, kommunikációjuk során kiemelten kezelik.

A címet elnyert létesítményeket, a kiíró szervezetek, kommunikációjuk során kiemelten kezelik.

Az „Az év ökoturisztikai létesítménye” cím elnyerésére pályázatot ír ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, és a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) pályázatot ír ki.

A pályázat célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények, illetve működtetőik számára lehetőséget adjon kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján történő megmérettetésére.

A legjobb minősítést elnyerő helyszínek a pályázatot kiíró szervezetek vezetőinek elismerésében részesülnek.

A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik.

A pályázati kiírás ide kattintva elérhető.

A pályázathoz kapcsolódó további anyagok innen elérhetők.


Pályázat – A társadalmi szerepvállalásért

2013-06-19
A társadalmi felelősségvállalás terén, azaz támogatóként, adományozóként idén már a kis- és középvállalkozások is sikerrel megmérettethetik magukat.

A társadalmi felelősségvállalás terén, azaz támogatóként, adományozóként idén már a kis- és középvállalkozások is sikerrel megmérettethetik magukat.

Ebben az évben az aktív és nagy cégek mellett a társadalmi befektetések terén még újoncnak számító kkv-k is részt vehetnek a Magyar Adományozói Fórum (MAF) Társadalmi Befektetések Díj pályázatán.

A hét éve alapított, de mára megújított díj átadásának célja, hogya vállalatok példaértékű társadalmi befektetési programjainak bemutatásával, elismerésével és a lehető legszélesebb körű publikálásával a kiíró hozzájáruljon az üzleti szektor társadalmi szerepvállalásának erősítéséhez.

A MAF a példaértékű támogatói tevékenységekre szeretné felhívni a figyelmet, amelyek hatékonyan képesek ösztönözni az üzleti szektor még proaktívabb társadalmi szerepvállalását, a szektorok közötti eredményesebb összefogást és a bizalom megteremtését, valamint a hazai támogatói kultúra fejlődését, nyilatkozta a Piac és Profitnak a szervezet igazgatója.

Hogy miért érdemes a pályázaton elindulni, arról itt lehet tájékozódni. Ugyanezen az oldalon a pályázati űrlap is megtalálható. A jelentkezési határidő július 12. 

A cég (jó) weboldala

2013-06-19
A jól működő, sokak által látogatott céges weboldal legfontosabb feltétele, hogy tiszta, átlátható és egyszerű kialakítású legyen.

A jól működő, sokak által látogatott céges weboldal legfontosabb feltétele, hogy tiszta, átlátható és egyszerű kialakítású legyen.

Felejtsük el a villogó betűket, a színek kavalkádját, mert nagyon zavaróan hatnak. Nagy hiba, ha a dizájn zsúfolt, tanácsolja sok más egyebet is részletező írásában a Piac és profit szakértője. 

Néhány tanács a főoldal kialakításához:

• Legyen egy egyszerű, érthető fejléce, amelyből 1 másodperc alatt kiderül, hogy miről szól a weboldal.

• Legyen egy pársoros bemutatása, üzenete annak, hogy mit kínál a cég. A vásárlónak milyen előnye, milyen haszna van ebből? Miben más, mint a konkurencia? Milyen problémára nyújt megoldást? A lényeg, hogy úgy kell az üzenetet megfogalmazni, hogy ne a cégről, hanem a vevőről szóljon.

• Legyen a főoldalon kép, amely az üzenetet támogatja, ami kifejezi és összefoglalja a lényeget. Sokszor a kép többet elmond, mint egy kétoldalas szöveg.

• Átgondolt kezelőfelület: Tiszta, egyértelmű és kifejező menüre, navigációs gombokra van szükség. Ezek működjenek hatékony irányjelző táblaként, a megfelelő irányba navigálva a látogatót. Érdemes a láblécben is elhelyezni navigációt.

• Olvasható betűtípus – sok kreatív betűtípus van, de ha nehezen olvashatóak, akkor inkább ne használjuk őket. A pár másodperces első benyomást ne nehezítsük meg ezzel.

• Értékes tartalom: a látogató találja meg a számára fontos és hasznos információkat. Ismerjük a mondást: „A tartalom a király!” Ha sikerült a dizájnnal felkeltenünk a látogató figyelmét, akkor ne riasszuk el a tartalmi résszel. Releváns, hasznos információk, megoldások a látogató problémáira… a szövegek megírásánál fontos ezekre a mondanivalókra fókuszálni. Főoldalon elsősorban a termékek vagy szolgáltatásokból elérhető előnyök, hasznok és főbb jellemzők felsorolása szerepeljen.

• Nyelvtan: törekedjünk a kiváló helyesírásra, megfelelő szóhasználatra. Ha ez nincs meg, könnyen elveszíthetjük a bizalmat.

• Kínáljunk értékes tartalmakat feliratkozásért cserébe. Ez lehet egy e-könyv, vagy információkat tartalmazó hírlevél-sorozat is. Ezzel az eszközzel időről időre visszacsalogathatjuk a látogatókat weboldalunkra.

• Cselekvésre ösztönzés: minden egyes oldalunkon szerepeljen ez az elem. Lényege, hogy a weboldal-látogató lépjen kapcsolatba valamilyen módon a céggel.

• Referenciák: bizalomépítő elem, pl. ha a korábbi vásárlók mondanak pozitív gondolatokat a cégről, a termékekről vagy a szolgáltatásokról.

• Social Media kapcsolatok. Tegyük lehetővé, hogy az érdeklődők a számukra preferált módon léphessenek kapcsolatba velünk, ez lehet egy FB kapcsolat vagy más közösségi kapcsolódás egyaránt.

Ha jól átlátható, ízléses és jól felépített a weboldal, akkor már egy lépést tettünk annak érdekében, hogy a mi weboldalunk maradjon meg a látogató fejében a konkurencia honlapja helyett. Az első benyomás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Kulcsfontosságú, hiszen, ha már megtetszett a főoldalunk, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy a látogató körül is néz az oldalainkon, tanácsolja a lap szakértője.

NAV: „a kis- és középvállalkozásoknak sem javult a pénzügyi-vagyoni helyzete”

2013-06-20
A magyarországi vállalkozások pénzügyi helyzete romlott; emelkedett a hátralékot felhalmozók száma; több mint 900 ezer végrehajtási eljárás indult; az ellenőrzés a jelentős kockázatot hordozó adózókra irányult folyamatosan és nagy erőkkel…

A magyarországi vállalkozások pénzügyi helyzete romlott; emelkedett a hátralékot felhalmozók száma; több mint 900 ezer végrehajtási eljárás indult; az ellenőrzés a jelentős kockázatot hordozó adózókra irányult folyamatosan és nagy erőkkel…

Egyebek mellett ezek olvashatók ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban közzétett évkönyvének adataiból.

A behajtási tapasztalatok szerint a vállalkozásoknak, ezen belül a kis- és középvállalkozásoknak 2012-ben sem javult a pénzügyi-vagyoni helyzete, ezért elsősorban az intenzívebb hátralékkezelési tevékenység következtében lehetett a behajtási eredmény szerény növelését elérni, foglalja össze a hatósági almanach.

A legeredményesebb végrehajtási cselekmény, az inkasszók hatékonysága romlott, tovább csökkent a foglalható/értékesíthető vagyonelemek köre is, a nemleges foglalások száma jobban nőtt, mint az eredményeseké.

A 346 milliárd forint összes bevételből 341 milliárd forint (98,4 százalék) végrehajtásból származott. A felszámolássa l és csődeljárással érintett adózóktól 5,5 milliárd forint bevétel folyt be. Még mindig érzékelhető pénzügyi-gazdasági válsággal is összefüggésben a felszámolás kezdeményezéssel érintett tartozások mintegy 14 42 százalékkal növekedtek, míg a végelszámolásoknál 43 százalékos hátralékállomány növekedés mutatható ki. E két hatás együttesen 103 milliárd forinttal növelte a korlátozottan beszedhető, illetve a nem beszedhető hátralékokat.

A NAV 2012-ben saját hatáskörben és a megkereső szervek részére együtt több mint 908 ezer végrehajtási eljárást indított. Az értékösszege mintegy

1 070 milliárd forint, amely több mint 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki adatát.

Stratégiai célkitűzés volt, hogy az ellenőrzés a jelentős kockázatot hordozó adózókra irányuljon, folyamatosan és nagy erőkkel legyen jelen az adóztatás frekventált területein.

Az ellenőrzési jelenlét fenntartása helyett az utólagos, azon belül is kiemelten az – aktuális időszakra vonatkozó – áfára irányuló ellenőrzések kerültek előtérbe, közli sok más információ mellett a hatóság évkönyve.

Hozzá nem értés, hanyag gazdálkodás, hitel

2013-06-20
A dilettantizmus és a válság hatására felértékelődött devizahitelek. Ezek miatt bajlódik a hotelek, szállodák jó része a kölcsönök visszafizetésével. Más egységek meg a jelenlegi piaci helyzetben nem képesek talpon maradni.

A dilettantizmus és a válság hatására felértékelődött devizahitelek. Ezek miatt bajlódik a hotelek, szállodák jó része a kölcsönök visszafizetésével. Más egységek meg a jelenlegi piaci helyzetben nem képesek talpon maradni.

Több szállodavezető nem megfelelő üzleti terv alapján indította a beruházást, és megépülésük után azt nem úgy vezetik, ahogy kellene; a szállodák hanyag gazdálkodást folytattak, nem voltak költségérzékenyek. Ezt a markáns véleményt az MFB Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatója fogalmazta meg minap a köztévé Ma reggel című műsorában, példát is említve, írta meg a Híradó.hu.

A vezérigazgató annak apropóján summázta mondandóját, hogy az ingatlanfejlesztő létrehozott egy olyan céget, amely az állami vagyont megpróbálja étékesíteni, vagy értéken tartani, illetve a saját bedőlt szállodáit üzemeltetni

Somogy megye – A vállalkozók felajánlanák pénztárgépeiket

2013-06-20
Több somogyi kereskedő és vendéglátó vállalkozó felajánlja más szakmáknak a körükben még augusztus végéig használható, működőképes, fekete dobozzal rendelkező pénztárgépeiket – az online-átállás után.

Több somogyi kereskedő és vendéglátó vállalkozó felajánlja más szakmáknak a körükben még augusztus végéig használható, működőképes, fekete dobozzal rendelkező pénztárgépeiket – az online-átállás után.

A szakmában dolgozók többsége megkülönböztetésnek érzi, hogy az online pénztárgépekre való áttérés – a jelenlegi szabályok értelmében – csak a kereskedelmi, vendéglátóipari és szolgáltató területen működő vállalkozásokra terjed ki. Ennél fogva,várhatóan ahatósági ellenőrző szervek részéről erős nyomás fog nehezedni ezekre a szakmai területekre, tájékoztatott a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozások Somogy Megyei Érdekképviselete a szervezésében lezajlott balatoni szezonnyitó vállalkozói fórumon elhangzottakról. A megjelentek, vállalkozótársaik nevében, arányos közteherviselést szorgalmaznak.

Amit ajánlanak…

Amint azt a jelenlévők megfogalmazták, a szakmában dolgozó vállalkozók egyetértenek azzal, hogy a szürke- és a feketegazdaságot szűkíteni kell, de ennek a súlypontja nem egyedül a kiskereskedelem és a vendéglátás.

Úgy vélik, a többi szektorban is előbb-utóbb kötelezővé teszik a pénztárgép használatát, ezért a szakmában dolgozók részéről felajánlják az államnak a régi, működőképes és fekete dobozzal rendelkező pénztárgépeiket, hogy azokat, az online-átállás után átadhassák a többi szektorban dolgozóknak…

… és amit kérnek

Ennek ellentételezéséül csupán azt szeretnék elérni, hogy a pénztárgépenkénti 50 ezer forintos állami támogatás összegét lényegesen emeljék meg, vagy a mikro- és kisvállalkozások számára tegyék lehetővé a pénztárgép beszerzési árának SZJA-val szembeni elszámolását – ez évben vagy két adóévre elcsúsztatva.

A vállalkozók megítélése szerint a javaslat nemzetgazdasági szempontból hasznos lenne, és a SZJA-val szembeni kompenzációt a szakmában dolgozók is támogatnák

Érdekképviseleti kezdeményezések, eredmények

Érdekképviseleti és vállalkozói siker, hogy azonline pénztárgépek bevezetésének határidejét két hónappal – augusztus 31-ig – a turisztikai főszezon végéig elhalasztják.

Emlékeztetőül: a KISOSZ még június 6-án, csütörtökön levélben juttatta el kérését a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó és Pénzügyekért Felelős Államtitkársága Adóügyekért felelős helyettes államtitkára, Pankucsi Zoltán részére. Alább a levél két részletét idézzük:

„ A szakmai területünkön működő mikro- és családivállalkozások alacsonynak tartják az online pénztárgépek tervezett támogatását (cél: térítésmentesen vagy max. 10-20 % önerővel biztosítsák a pénztárgépeket), ezért – nemzetgazdasági érdekből, állami szerepvállalással – többen ingyenesen felajánlanák a működőképes „fekete dobozzal” ellátott pénztárgépeket külföldi értékesítésre vagy szektor-semleges szabályozással (agrárium, ipar, egészségügy, stb.) belföldi felhasználásra…

Kezdeményezzük, hogy az online pénztárgépek bevezetési határidejét a turisztikai szezon utánra halasszák el.

Szeszesital forgalmazás

„A sajtóból értesültünk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a 18-20 alkoholfok feletti szeszesitalok forgalmazásának állami monopóliumba vételét készíti elő. A kiskereskedőket és vendéglátósokat tömörítő munkaadói érdekképviselet részéről szeretnénk bekapcsolódni az előkészítő munkába, és megismerni a koncepció és a jogi szabályozás lényegét és az előkészítés helyzetét. Ezzel kapcsolatos igényünket már megfogalmaztuk és levélben elküldtük 2012. november hónapban Dr. Szöllősi László úrnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárának.”

SZÉP Kártya kifizetések

A június elején megtartott vállalkozói fórumon is felmerült, hogy kezdeményezni kellene a SZÉP Kártyás fizetések esetén az átutalások felgyorsítására.

 A SZÉP Kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató Zrt., a K&H Bank és az MKB Bank felé e-mail levélben kezdeményezést tettünk:

„Somogy megyében és ezen belül a Balaton déli partján működő vendéglátósok vállalkozói fórumokon megfogalmazták, hogy a gyakran jelentkező likviditási problémáikon segítene, amennyiben aSzéchenyi Pihenő Kártyával történt fizetést követően két-három napon belül számlájukra kerülne a szolgáltatás ellenértéke, és ebben várják a munkaadói érdekképviselet közreműködését.

 Banki átutalások gyors teljesítésének már megteremtődött a jogi és számítástechnikai háttere, így gondoljuk, hogy közös akarattal változtathatunk a SZÉP Kártya átutalás eddigi – megállapodáson alapuló – gyakorlatán, és ennek következtében néhány nap alatt teljesíteni tudják a SZÉP Kártyás vendéglátó szolgáltatások ellenértékének átutalását.”

 A felvetett helyzet megoldásában és a javaslat teljesítésében kértük az illetékes banki vezetők közreműködését. A kapott válaszokról a későbbiekben beszámolunk.” – tájékoztatott a KISOSZ Somogy megyei tagegyesülete.

 

Pályázat – A kereskedők számítanak rá a legkevésbé

2013-06-21
A kereskedelmi vállalkozások tartják a legkevésbé reálisnak, hogy uniós támogatáshoz jussanak.

A kereskedelmi vállalkozások tartják a legkevésbé reálisnak, hogy uniós támogatáshoz jussanak.

Pedig még tavaly év végén derűlátóbb volt a véleménye ennek az ágazatnak is és az aktuális K&H kkv bizalmi index kutatásba bevont agrár-, ipari- és szolgáltató szektor képviselőinek is, nyilatkozta a bank szakértője a Világgazdaság-nak.

A mostani negyedéves felmérés ötszáz hazai mikro-, kis-, és középvállalkozás megkérdezésével zajlott. Az idei eredmény talán amiatt is lehet, hogy jelenleg kevesebb kis- és középvállalkozás talál magának megfelelő pályázatot, szól a vélekedés. A jó hír, hogy „ a 2014-2020 közötti uniós költségvetési periódusban a magyar GDP 13 százalékának megfelelő összegű európai uniós forrás lesz elérhető a hazai vállalkozások számára. Mivel a gazdaságfejlesztésre rendelkezésre álló összeg nagyobb lesz, mint a 2007-2013 közötti időszakban, vélhetően több vállalkozás tud majd élni a pályázati lehetőségekkel”, jelezte a szakember.

Foglalkoztatás – Kedvezmény a pályakezdők után

2013-06-21
A nyári turisztikai szezon kezdetén talán még aktuálisabb a huszonöt év alatti munkavállalók foglalkoztatásával járó kedvezmény.

A nyári turisztikai szezon kezdetén talán még aktuálisabb a huszonöt év alatti munkavállalók foglalkoztatásával járó kedvezmény.

A munkáltató a legfeljebb 180 nap – biztosítási kötelezettséggel járó – munkaviszonnyal rendelkező, huszonöt év alatti munkavállaló foglalkoztatása esetében a szociális hozzájárulási adóból adókedvezményt vehet igénybe, írta meg a Világgazdaság.

Az érvényesíthető kedvezmény mértéke a foglalkoztatott természetes személyt az adó-megállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, bruttó munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 27 százaléka.

A kedvezmény a foglalkoztatás első két évében, vagy a két éves időszakon belül a munkavállaló 25. életévének betöltéséig jár.

Munkavédelem – Hőségben a munkáltató kötelezettségei

2013-06-21
A rendkívüli meleg miatt a munkaügyi hivatal közleményben hívja fel valamennyi munkáltató figyelmét a munkavállalók egészségének, biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések megtételére.

A rendkívüli meleg miatt a munkaügyi hivatal közleményben hívja fel valamennyi munkáltató figyelmét a munkavállalók egészségének, biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések megtételére.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága ajánlásai között egyebek mellett a zárt téri munkahelyeken történő munkavégzés szervezéséhez is megfogalmazza ajánlásait:

Pihenőidő, pihenőhely, védőital

Azokon a zárttéri munkahelyeken, ahol a megfelelő munkahelyi klíma mesterséges szellőztetés, illetve légkondicionáló berendezés útján történő biztosítására nincs lehetőség, vagy ez műszakilag megoldhatatlan, a munkavállalók egészségének megóvása érdekében szintén szervezési intézkedéseket kell tenni, óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces pihenőidő közbeiktatásával és védőital juttatásával. A pihenőidőt lehetőleg a környezethez képest hűvösebb, lehetőleg komfortzónába eső, megfelelő ülőalkalmatossággal ellátott pihenőhelyen töltsék el a munkavállalók.

Klímaberendezések ellenőrzése

Az alkalmazott légtechnikai berendezések, klímaberendezések hatékonyságáról a megszokottnál gyakrabban kell meggyőződni, ellenőrizni kell – szakember bevonásával – a rendeltetésnek megfelelő működőképességüket, gondoskodni kell a rendszeres és folyamatos műszaki karbantartásukról, tisztításukról, fertőtlenítésükről. A mesterséges szellőző/szellőztető- és légkondicionáló berendezések nem megfelelő beállítása, működtetése és karbantartásának hiánya egészségkárosodást okozó események (pl. meghűlés, légúti fertőzés stb.) kiváltó oka lehet.

Elsősegély

Fel kell készíteni az elsősegélynyújtásra kijelölt dolgozókat arra is, hogy felismerjék és kezelni tudják a hőség okozta túlzott igénybevétel, a hőguta tüneteit (kifejezetten kipirosodott és forró arc, szapora szívverés, fejfájás, hányinger, rosszullét, súlyosabb esetben ájulás, eszméletvesztés stb.), szükség esetén a munkát azonnal hagyják abba, keressék fel a pihenőhelyet, igényeljék az elsősegélynyújtást vagy orvosi ellátást.

Fokozott ellenőrzések

A munkavédelmi felügyelőségek fokozott figyelmet fordítanak a munkavédelmi ellenőrzések során azon munkavállalók egészségének és biztonságának védelmére, akik a kedvezőtlen klímakörnyezet miatt a szokásosnál is fokozottabb megterhelésnek és igénybevételnek lehetnek kitéve a szabadtéri- vagy a zárttéri munkahelyeken.

Információ, tájékoztatás

Az ingyenesen hívható, telefonos Munkavédelmi Információs Szolgálat tájékoztatást nyújt a munkavédelemmel kapcsolatos jogosultságokról és kötelezettségekről a munkavállalók, munkáltatók, az érdekképviseleti szervek és minden, a munkavédelem kérdései iránt érdeklődő számára.

Zöld szám: 06 80 204-292, hívható: hétfőtől-csütörtökig: 8.30-16.00, pénteken: 8.30-13.30-ig.

E-mail: munkaved-info@lab.hu

Jogszabályok

A kedvezőtlen klímakörnyezettel kapcsolatos legfontosabb jogszabályhelyek (vonatkozó jogszabályi előírások):

- a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 33-34. §,

- a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.)

SzCsM-EüM együttes rendelet 7. §-a és 2. sz. melléklete,

- az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002. (II. 20.) SzCsM-EüM együttes rendelet 4. számú mellékletének 7. és 18.3. a) pontjai.

A további részletek idekattintva elérhetők.  

Fiatalkorúak foglalkoztatása – a munkavégzés korlátai

2013-06-24
Fiatalkorúak foglalkoztatása esetén a munkaadónak több kitételt és akár korlátozást is szem előtt kell tartania.

Fiatalkorúak foglalkoztatása esetén a munkaadónak több kitételt és akár korlátozást is szem előtt kell tartania.

A Munka törvénykönyve olyan eltérő szabályokat is tartalmaz, amelyek a fiatalkorúak védelmét szolgálják, hívja fel a figyelmet tájékoztatójában a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Munkavédelmi Főosztálya.

A fiatal munkavállaló éjszakai munkát nem végezhet, valamint rendkívüli munkaidő nem rendelhető el. Éjszakai munkának minősül a 22.00 és 06.00 óra közötti időtartam. Rendkívüli munkavégzésnek a napi munkaidőt meghaladó munkavégzés minősül (pl. a napi nyolc órás munkaidő utáni munka).

A fiatal munkavállaló napi munkaideje legfeljebb nyolc óra lehet. Ha a fiatal egyszerre több munkáltatónál is végez munkát, a napi 8 órás korlát szempontjából valamennyi munkaidőt össze kell adni!

A fiatal munkavállaló részére legfeljebb egy heti munkaidőkeret rendelhető el. (Munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkavállalók egy-egy napra eső munkaideje eltérhet egymástól, esetleg nem mindennap van beosztva munkavégzésre. Ilyenkor a munkavégzés teljes időtartamát a munkaidőkeret végén számolják össze, és akkor kell megegyeznie a munkaszerződés alapján teljesítendő munkaidővel.)

Négy és fél órát meghaladó munkavégzés esetén legalább harminc perc, hat órát meghaladó beosztás szerinti munkaidő esetén legalább negyvenöt perc munkaközi szünetet kell biztosítani a fiatal munkavállaló részére. A két munkanap között pedig legalább 12 óra pihenőidőt kell biztosítani. (Ha pl. a munkavállaló beosztása szerint este 21:00 órakor fejezi be a napi munkáját, másnap legkorábban 9:00 órakor kezdhet.)

Korlátozásokat tartalmaz az Mt. a pihenőidő kiadásával kapcsolatban is:

– a fiatal munkavállaló pihenőnapjai nem oszthatók be egyenlőtlenül, tehát minden héten két pihenőnapot kell biztosítani számára (általános szabály szerint havonként legalább egy pihenőnapot vasárnap kell kiadni).

– ha a munkáltató a heti pihenőnapok helyett pihenőidőt biztosít (erre akkor kerül sor, ha a pihenőidő nem esik egybe a naptári nappal), annak tartama nem lehet kevesebb 48 óránál.

Fontos:

A munka törvénykönyvének a fiatal munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha a 18. életévét be nem töltött fiatalt nem munkaviszony, hanem egyéb polgári jogviszony keretében (pl. megbízási, vállalkozási szerződés) foglalkoztatják.

A szabadságra vonatkozó szabályok

Természetesen nem csupán a „rendes” munkaviszonyban álló munkavállalót, hanem a nyári munkát végző fiatalt is megilleti az éves rendes szabadság. Általános szabály szerint a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján 20 nap alapszabadság jár, melyhez az életkortól függően jár pótszabadság. Fiatalkorú esetén az életkor szerinti pótszabadság nyilvánvalóan nem jöhet számításba, viszont a 18. életévét be nem töltött munkavállaló részére (utoljára abban az évben, amelyikben a 18. életévét betölti) az alapszabadságon túl további – évi – 5 munkanap pótszabadság is jár.

A naptári évnél rövidebb foglalkoztatás esetén a megállapított éves szabadság időarányos része jár a munkavállalónak. Ha tehát a diák munkavállaló 1 hónapig dolgozik, részére a

20+5 nap szabadság 1/12 része, vagyis 2 munkanap szabadság jár.

A diák munkavállaló esetében többnyire az a helyzet, hogy a részére járó szabadságot – a foglalkoztatás rövidsége miatt - nem veszik ki természetben; ebben az esetben a munkaviszony befejeződésével a munkáltatónak a munkavállaló részére a ki nem vett szabadságot pénzben kell megváltani (vagyis 1 hónapi foglalkoztatás esetén a megállapított havi munkabér mellett szabadságmegváltás címén további 2 napi munkabért is ki kell fizetnie).

Egyenlő bánásmód

Az egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályokat természetesen a fiatal munkavállalók esetében is be kell tartani. Így alapvetően érvényesülnie kell az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének, vagyis a diák munkavállaló azonos munkavégzési körülmények között nem kaphat kevesebb bért az adott munkahelyen dolgozó többi munkavállalónál pusztán azért, mert diákként dolgozik.

A munkabér

Az elvégzett munkáért a munkavállaló részére a munkaszerződésben megállapított munkabér jár. A munkabért meg lehet állapítani időbérben (havi, heti, napi vagy órabér), vagy teljesítménybérben is. A munkabérben a felek szabadon állapodnak meg, a munkajogi szabályok meghatározzák azonban azt a legkisebb összeget, az ún. minimálbért, amelyet a munkavállalónak a megállapított munkaidő ledolgozása esetén mindenképpen meg kell kapnia. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összegét 2013. évre vonatkozóan jelenleg a 390/2012. (XII.20.) Korm. rendelet határozza meg. A minimálbér összege a napi 8 órás teljes munkaidőre vonatkozik, részmunkaidős foglalkoztatás esetén ennek időarányos részét kell megfizetni. Az alábbi táblázatban mutatjuk be, hogy mely díjazási formákban milyen összegű minimálbért kell megállapítani.

8 óra 6 óra 4 óra

havi bér 98 000,  73 500,   49 000

heti bér 22 560,  16 920,   11 280

napi bér 4 510,  3 383,    2 255

órabér 564,   564,    564

Amennyiben a diák munkavállaló olyan munkakört lát el, amely legalább középfokú végzettséget, illetve középfokú szakképesítést igényel (ez természetesen csak a 18. életévét már betöltött fiatalok esetében jöhet számításba), és a középfokú végzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkezik, részére magasabb összegű, ún. garantált bérminimum jár. Ennek összege

2013-ban: havibér esetén 114 000 Ft/hó, hetibér esetén 26 250 Ft/hét, napibér esetén 5 250

Ft/nap és órabér esetén 656 Ft/óra.

*

A munkáltatók főbb kötelezettségei

Továbbá a hivatal tájékoztat még a dolgozók jogain, kötelezettségein kívül a munkáltatók főbb kötelezettségeire is. Alább ezt ismertetjük:

Munkáltató az, aki munkavállalót szervezett munkavégzés keretében foglalkoztat. Pl. munkaviszonyban, a közfoglalkoztatási, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, közérdekű önkéntes, vagy szervezett társadalmi munkában stb.

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósítása a munkáltató feladata.

Munkát csak olyan munkakörülmények között és időtartamban lehet végezni, hogy az a dolgozó egészségét, testi épségét ne károsítsa.

A munkáltatók legfontosabb feladatai.:

– A veszélyek elleni védekezés módját meghatározni, tevékenységét a munkavédelemre vonatkozó szabályok szerint végezni;

– biztosítani a munkavégzés tárgyi (pl. létesítmény, munkaeszköz, egyéni védőeszköz), és személyi

(pl. létszám, oktatás, e.ü. alkalmasság, szakképzettség, ismeretek, készség, jártasság) feltételeit;

– alkalmazni a munkafolyamatra, a használt anyagokra vonatkozó előírásokat;

– biztosítani az elsősegélynyújtás feltételeit, mentési tervet készíteni;

– az előírt eljárások elvégzését biztosítani, (pl. üzembehelyezés, felülvizsgálatok, kockázatértékelés, munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések kivizsgálása);

– a szükséges utasításokat és tájékoztatást a munkavégzést megelőzően a munkavállalónak megadni

és rendszeresen meggyőződni, hogy a munkakörülmények megfelelnek-e a követelményeknek, a munkavállalók ismerik, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket;

– a munkabiztonsági, illetve munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősített feladatok - szakember általi - ellátásáról gondoskodni.

A további részletek idekattintva elérhetők.


Már tartanak a nyári főszezoni ellenőrzések

2013-06-24
Az idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások megtartása, a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme és a megfelelő tájékoztatáshoz való jogok érvényesülése: az idei fogyasztóvédelmi ellenőrzések különösen hangsúlyos területei.

Az idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások megtartása, a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme és a megfelelő tájékoztatáshoz való jogok érvényesülése: az idei fogyasztóvédelmi ellenőrzések különösen hangsúlyos területei.

A hatóság idén kiemelt figyelmet szentel ezen a nyáron a gyermekjátékok, gyermekápolási cikkek és a sporteszközök piacfelügyeleti ellenőrzésére is.

Még idegen nyelvű próbavásárlások is lesznek

A témavizsgálat elsősorban a sok vendéget vonzó, idegenforgalmi szempontból frekventált helyen található vendéglátó-ipari egységekre, illetve különféle fesztiválok, rendezvények ellenőrzésére koncentrál, amely mellett sor kerül a személytaxi-szolgáltatás, a fiatalkorúak dohány-, illetve alkoholtermékekkel történő kiszolgálásának ellenőrzésére, valamint a zenés-táncos szórakozóhelyekre vonatkozó előírások betartásának vizsgálatára is, szól a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) sajtóközleménye.

Az idei szezonban is kiemelt figyelmet kap a külföldi turisták védelme, így az őket fenyegető visszaélések kiszűrése érdekében idegen nyelvű próbavásárlásokra is sor kerül.

 

Kiemelt helyszínek

Az idegenforgalmilag frekventált helyeken működő (vízpart, strand, városközpont, wellness és gyógyturisztikai helyek) vendéglátó-ipari egységek, az éjszakai szórakozóhelyek, fesztiválok és más, nagy tömegeket és külföldieket is vonzó rendezvények. A vizsgálatok a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások kiszűrésére, valamint a fogyasztói tájékoztatásra, ezen belül egyebek mellett az árfeltüntetésre vonatkozó jogszabályi előírások megtartásának ellenőrzésére irányulnak.

Kiemelt figyelem

Kiemelt hangsúlyt kap továbbá a fogyasztók vagyoni érdekét sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok (pl. „vásárlói megkárosítás”, „többletszámolás”) feltárása.

 

Amit a vendéglátó-ipari egységeknél vizsgálnak:

– a szeszes, illetve alkoholmentes italok térfogatát (szűk mérése),

– a tömegre értékesített termékek (pl. grillezett hús, hurka, kolbász, gumicukor, pogácsa) mérési pontosságát, illetve a csomagoló anyag jogellenes belemérését a termék árába,

– a felszolgálási díj feltüntetését,

– a kereskedők nyugta vagy számlaadási kötelezettségét,

– a mérőeszközök hitelességét.

 

A vizsgálat kiterjed akereskedelmi tevékenység végzéseáltalános feltételeinek – így a nyitvatartási időre, a vásárlók könyvére, a kereskedőre vonatkozó adatok feltüntetésére vonatkozó szabályok betartásának – ellenőrzése is.

 

A fogyasztók egészségének védelme érdekében a hatóság idén is fokozottan ellenőrzi a fiatalkorúak dohány- és alkoholtermékkel történő kiszolgálását.

Társhatóságok együtt a szórakozóhelyeken

A felügyelőségek a nyár folyamán – társhatósági együttműködéssel – ellenőrzik továbbá a  zenés-táncos szórakozóhelyeket, abban a tekintetben, hogy a rendezvény szervezője rendelkezik- e a jegyző által kiadott engedéllyel, az egység rendelkezik-e  biztonsági tervvel és tűzriadó tervvel, (amelyet a vendégek számára látható, hozzáférhető helyen helyeznek el), továbbá, hogy a szervező, illetve a biztonsági személyzet tagja a képzettségét igazoló okiratot vagy annak másolatát a rendezvény ideje alatt magánál tartja-e.

 

Termékbiztonsággal kapcsolatos ellenőrzések:

 

A hatóság már a nyári időszakot megelőzően vizsgálta a kereskedelemben kapható gyermek-és babaápolási kozmetikumok, gyermekeknek szánt gördeszkák, illetve játékbabák, lövedékes játékok és fürdőjátékok kémiai-és mechanikai biztonsági megfelelőségét. A hatóság 21-féle gyermek- és babaápolási kozmetikummikrobiológiai tisztaságra vonatkozó vizsgálatát végezte el. A vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, hiszen valamennyi termék megfelelt a jogszabályi követelményeknek.

 

A gördeszkák biztonsági vizsgálatára az utóbbi években – a magas kifogásolás miatt – többször került sor. Bár a korábbi évekhez viszonyítva a figyelmeztető tájékoztatások és használati útmutatók tartalma javult, a termékek nagy részénél még minidig hiányoznak a biztonságos használathoz elengedhetetlen adatok. Több esetben nem tájékoztatnak a védőfelszerelés szükségességéről, illetve az eszköz maximális terhelhetőségéről sem. A hatóság 9 különböző termék műszaki biztonsági vizsgálatát végezte el, és 7 minta esetében állapította meg, hogy azok a nem megfelelő kialakítás, szilárdság, és stabilitás miatt veszélyeztetik a gyermekek biztonságát.

 

A játékbabákkörében végzett mérési eredmények megállapították, hogy a vizsgált 10-féle termék fele került kifogásolás alá, ugyanis azok a megengedett határértéket többszörös mennyiségében meghaladó tiltott lágyítószert tartalmaztak.

A lövedékes játékoknál a vizsgált 9 darab mintából 4 darab mintában haladta meg a tiltott lágyítószer-tartalom a maximálisan megengedett határértéket, további 4 darab minta esetében pedig a húzóvizsgálat során a tapadókorong levált a lövedék végéről, mely fulladásveszély kockázatát hordozza magában.

A fürdőjátékokesetén a vizsgált 5 db minta közül 1 terméknél volt magasabb a megengedett a lágyítószer-tartalom.

 

A veszélyes játékok forgalmazásának megtiltása, forgalomból történő kivonásának és visszahívásának elrendelése valamennyi termékcsoportot érintően megtörtént.

 

Hatósági információs standok: itt a vállalkozók is tájékozódhatnak

 

Mind az NFH, mind a megyei (fővárosi) kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei saját információs standdal lesznek jelen a legnagyobb fesztiválokon, újra kiadják a magyar és angol nyelvű, kifejezetten a turistáknak szóló Fogyasztói Kalauz, az egyes rendezvényeket megelőzően pedig az adott helyszínre kitelepülő vállalkozások is első kézből kaphatnak tájékoztatást a hatóság szakértőitől.

Pályázat – „Családbarát Munkahely”

2013-06-24
Kis- és közepes vállalkozások is pályázhatnak a „Családbarát Munkahely” elnevezésű pályázatra. Siker esetén – a támogatással együtt – jogosulttá válnak az azonos elnevezésű cím használatára is.

Kis- és közepes vállalkozások is pályázhatnak a „Családbarát Munkahely” elnevezésű pályázatra. Siker esetén – a támogatással együtt – jogosulttá válnak az azonos elnevezésű cím használatára is.

A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (www.ncsszi.hu) hirdette meg.

A pályázat célja olyan családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését megvalósító munkahelyi családbarát programok támogatása, amelyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

A pályázat segítséget kíván nyújtani az élet két kiemelt fontosságú területén: a családi élet és az alkotó munka minél finomabb összehangolásában. A családi élet és a munkahelyi feladatok

összeegyeztetése alapvető érdeke a munkaadóknak, hiszen kiegyensúlyozott munkaerővel jóval hatékonyabban lehet dolgozni; a munkavállalóknak, mivel családi életük és munkájuk harmonikusabbá, életük kiegyensúlyozottabbá válik; s közvetetten az egész társadalomnak - hiszen a gyarapodó családok és az értékteremtő munka a nemzet két legfontosabb erőforrása.

Mindezek szellemében a pályázat támogatni kívánja azokat a családbarát munkahelyi gyakorlatokat és politikákat, a munka és családi élet összehangolását elősegítő intézkedéseket és fejlesztéseket, amelyek hozzájárulnak e cél hatékony megvalósulásához.

A pályázat nyertesei jogosulttá válnak a „Családbarát Munkahely” cím használatára is a támogatási szerződésben meghatározott feltételek szerint.

A pályázat kódja: CSP-CSBM-13

A pályázaton igényelhető támogatás összege és formája:

A pályázaton legfeljebb 1 500 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A pályázatok benyújtásának határideje:

Az internetes pályázatok beadási határideje: 2013. augusztus 4., 23.59 óra

A pályázattal kapcsolatban további információkat a Lebonyolító ügyfélszolgálatától kaphatnak az (1) 237 6782-es telefonszámon, valamint a palyazat@ncsszi.hu e-mail címen.

A pályázati felhívást és útmutatót idekattintva lehet elérni.


A munkáltató megszakíthatja a beosztott szabadságát

2013-06-25
A munkáltatónak jogában áll az alkalmazottat a már megkezdett szabadságáról is visszarendelni.

A munkáltatónak jogában áll az alkalmazottat a már megkezdett szabadságáról is visszarendelni.

Erre azonban csak kivételesen fontos gazdasági érdek, vagy a cég működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén van lehetősége, írja a HR Portál szakértője. A szabadság megszakítására vonatkozó utasítás kiadásával egy időben a munkáltatónak azt is közölnie kell munkavállalójával, hogy mikor kell megjelennie, és az adott napon (napokon) pontosan mely időszakban kell munkát végeznie.

Visszaút fizetve, plusz szabadságnap

A szabadságról a munkavégzés helyére való oda- és visszaút időtartama, illetve a munkával töltött idő nem számít bele a szabadság idejébe, és erre az időre a munkavállalót a teljes munkabére illeti meg. Az új Munka törvénykönyvének (Mt.) az álláspontja szerint, amennyiben a munkáltató a munkavállaló számára kiadott szabadságot megszakítja, és munkavégzést rendel el, akkor valójában egy szabadságnapot munkanapra cserél, és ezért a munkavégzéssel töltött szabadságnap helyett másikat kell biztosítania a munkavállaló számára.

Sőt a munkabéren felül a munkáltató köteles a visszarendeléssel összefüggésben felmerült minden kárt és költséget megtéríteni a munkavállaló részére. Vagyis például ki kell neki fizetnie a visszaútból eredő kiadásokat, de ugyanígy a nyaralás megszakításával vagy lemondásával összefüggésben felmerült kárt, például a kötbérmentesen már le nem mondható szállás költségét.

Szabadság időpontjának módosítása – akár költségtérítéssel

A munkáltató azonban a fent említett indokokkal, vagyis a kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a cég működését közvetlenül és súlyosan érintő ok felmerülése esetén nem csupán arra jogosult, hogy a megkezdett szabadságot megszakítsa, hanem arra is, hogy a még meg nem kezdett szabadság időpontját módosítsa. Abban az esetben, ha a munkavállaló igazoltan a szabadság engedélyezését követően fizette be útját, azonban munkája – pontosabban a szabadság időpontjának utólagos módosítása – miatt nem, vagy csak később, drágább főszezonban tud elmenni, akkor a munkáltatónak a fentiekhez hasonlóan meg kell térítenie a munkavállaló minden ezzel kapcsolatban felmerülő költségét és kárát.

Amennyiben a munkavállaló önként foglalkozik munkájával szabadsága napján, abban az esetben nem jár új szabadságnap a számára.

A teljes szakértői anyagot itt találja

Kata-kör: aki nem rendezi a tartozását, kizárják

2013-06-26
Amelyik katás (kisadózó vállalkozások tételes adója) vállalkozásnak 100 ezer forintnál nagyobb végrehajtható adótartozása lesz a folyószámláján 2013. június 30-án, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kizárja a kata-körből.

Amelyik katás (kisadózó vállalkozások tételes adója) vállalkozásnak 100 ezer forintnál nagyobb végrehajtható adótartozása lesz a folyószámláján 2013. június 30-án, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kizárja a kata-körből.

A rendkívül kedvezményes adózási szabályok ellenére a katások 15 százaléka tartozik az államkasszának értesült a Portfolio.hu.

Annak érdekében, hogy egyetlen katás vállalkozást se kelljen kizárni 2013. június 30-i hatállyal, a NAV kéri, hogy minden kisadózó ellenőrizze folyószámláját, és esetleges tartozását soron kívül rendezze.

A körből kizárt kisadózó ezt a formát 24 hónapon keresztül nem választhatja újra, figyelmeztet az adóhatóság közleményében foglaltakra a gazdasági lap.

Mint ismeretes, a katát választóknak év közben – ha más adóbevallási-, fizetési kötelezettségük nincs – a nyugta- és számla adásán kívül egyetlen adókötelezettségük van: minden hónap 12-én megfizetni a katát. Ez főállású kisadózó esetén – kisadózónként – 50 ezer, főállásúnak nem minősülő kisadózó esetén – kisadózónként – 25 ezer forint adó megfizetését jelenti, amellyel az összes közterhet teljesítik.

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (a kata) szabályai itt megtekinthetők.


SZÉP Kártya, Erzsébet-utalvány: bíróság elé kerül

2013-06-26
„A hazai turizmus fellendítésének pénzügyi alapjait is veszélyezteti ”, hogy az Európai Bizottság bírósághoz fordul a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány rendszere miatt.

„A hazai turizmus fellendítésének pénzügyi alapjait is veszélyezteti ”, hogy az Európai Bizottság bírósághoz fordul a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány rendszere miatt.

A SZÉP Kártya révén 2011 ősze óta már 67 milliárd forint áramlott a gazdaságba, a kártya a turisztikai és a vendéglátó ipari ágazat stabilitásának az egyik legfontosabb záloga, írja a bizottsági döntésre reagálva a nemzetgazdasági és a közigazgatási-igazságügyi tárca. 

Sajnálattal vettük tudomásul az Európai Bizottság (EB) döntését, szól a feljegyzés, amely a Kormány szociális programjaként működő Erzsébet-program működési forrásait, illetőleg a SZÉP Kártya révén a hazai turizmus fellendítésének pénzügyi alapjait veszélyezteti.

A SZÉP Kártya esetében az EB eljárása a kártya kibocsátásának kormányrendeletben meghatározott feltételeit érintette, amennyiben az EB azokat túl szigorúnak és EU-s jogszabályokba ütközőnek értékelte (…), áll a megfogalmazásban.

A SZÉP Kártya rendszere jelenleg 840 ezer munkavállaló számláit kezeli, amelyekre a kibocsátás megkezdése óta már 106 milliárd forint feltöltés érkezett (…), a kibocsátók jelenleg 45 ezer elfogadóhellyel állnak szerződéses kapcsolatban (…), tájékoztat a kormányportál.

A tájékoztatás további részletei  itt elérhetők.


Munkaadók is alapíthatnának önkéntes magán-nyugdíjpénztárt?

2013-06-26
A kormány elősegítené, hogy a munkaadók könnyebben részt vehessenek önkéntes magán-nyugdíjpénztár alapításában.

A kormány elősegítené, hogy a munkaadók könnyebben részt vehessenek önkéntes magán-nyugdíjpénztár alapításában.

A parlament honlapjára nemrégiben felkerült dokumentumból azt olvasta ki az Origo, hogy „Szeptemberben benyújtana a kormány egy, az adótörvényeket módosító csomagot is. Hogy ebben mi lesz, az a tervből nem derül ki, csupán annyit írt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, hogy a kormány adópolitikai céljainak teljesülése érdekében kell a módosítás. A kormány ösztönözné az önkéntes nyugdíj-megtakarításokat egy novemberben elfogadni tervezett módosítással, amelynek célja a leírás szerint az, hogy a munkaadók könnyebben részt vehessenek önkéntes magán-nyugdíjpénztár alapításában.”

VÁSÁRNAPTÁR-válogatás – 2013. JÚLIUS

2013-06-27
Országos és helyi kirakodó-, állat-, használtcikk-, régiség- és más vásárok időrendben.

Országos és helyi kirakodó-, állat-, használtcikk-, régiség- és más vásárok időrendben.


Július 3. – szerda

Csorna - helyi kirakodóvásár, használtcikk piac

Veresegyház – országos kirakodóvásár


Július 4. – csütörtök

Csongrád – országos állatvásár

Kapuvár – helyi kirakodóvásár

Pécs – régiségvásár


Július 5. – péntek

Kaposvár – V. Lovasíjász Világtalálkozó

Pécs – régiségvásár


Július 6. – szombat

Abony – állatvásár

Békéscsaba – országos kirakodóvásár, állatvásár

Hortobágy – hortobágyi napok – magyarok vására

Kaposvár – V. Lovasíjász Világtalálkozó

Kapuvár – helyi kirakodóvásár

Létavértes – országos kirakodóvásár

Marcali – országos kirakodóvásár

Miskolc – használtcikk, autóvásár

Szeged – országos kirakodóvásár, régiségvásár

Veresegyház – országos kirakodóvásár


Július 7. – vasárnap

Hortobágy – hortobágyi napok – magyarok vására

Kaposvár – országos kirakodóvásár, autóvásár

Miskolc – régiségvásár, használtcikk-, autóvásár

Pécs – országos állat- és kirakodóvásár, autóvásár

Szeged – országos kirakodóvásár, régiségvásár, autóvásár


Július 9. – kedd

Zalaegerszeg – országos kirakodóvásár


Július 10. – szerda

Csorna – helyi kirakodóvásár, használtcikk piac

Mezőcsát – országos állat- és kirakodóvásár

Veresegyház – országos kirakodóvásár


Július 11. – csütörtök

Kapuvár – helyi kirakodóvásár

Komádi – országos állatvásár

Pálháza – piactér


J úlius 13. – szombat

Békéscsaba – állatvásár

Jászberény – országos állat- és kirakodóvásár

Kapuvár – helyi kirakodóvásár

Miskolc – használtcikk-, autóvásár

Szeged – országos kirakodóvásár, régiségvásár

Veresegyház – országos kirakodóvásár


Július 14. – vasárnap

Dabas – országos állat- és kirakodóvásár

Dombóvár – országos kirakodóvásár

Dunaújváros – országos kirakodóvásár

Gyomaendrőd – országos állat- és kirakodóvásár

Kaposvár – országos kirakodóvásár, autóvásár

Kiskunfélegyháza – országos állat- és kirakodóvásár

Mélykút - országos kirakodóvásár

Miskolc – használtcikk, autóvásár

Pásztó – országos állat- és kirakodóvásár

Pécs – országos kirakodóvásár, autóvásár

Szeged – országos kirakodóvásár, régiségvásár, autóvásár

Szekszárd – országos állat- és kirakodóvásár, autóvásár

Szentes – helyi kirakodóvásár


Július 17. – szerda

Csorna – helyi kirakodóvásár, használtcikk piac

Jánoshalma – országos kirakodóvásár

Veresegyház – országos kirakodóvásár


Július 18. – csütörtök

Edelény – országos állat- és kirakodóvásár

Kapuvár – helyi kirakodóvásár


Július 20. – szombat

Békéscsaba – állatvásár

Kapuvár – helyi kirakodóvásár

Miskolc – használtcikk, autóvásár

Szeged – országos kirakodóvásár, régiségvásár

Veresegyház – országos kirakodóvásár


Július 21. – vasárnap

Dunaföldvár – országos állat- és kirakodóvásár

Kaposvár – országos kirakodóvásár, autóvásár

Mórahalom – országos állat- és kirakodóvásár

Miskolc – használtcikk-, autóvásár

Pécs – országos kirakodóvásár, autóvásár

Szászvár – országos kirakodóvásár, autóvásár

Szeged – országos kirakodóvásár, régiségvásár, autóvásár

Tiszakécske – országos kirakodóvásár

Vác – országos állat- és kirakodóvásár


Július 22. – hétfő

Verpelét – országos kirakodóvásár


Július 24. – szerda

Csorna – helyi kirakodóvásár, használtcikk piac

Veresegyház – országos kirakodóvásár

J

úlius 25. – csütörtök

Kapuvár – helyi kirakodóvásár


Július 27. – szombat

Békéscsaba – állatvásár

Kapuvár – helyi kirakodóvásár

Miskolc – használtcikk, autóvásár

Szeged – országos kirakodóvásár, régiségvásár

Veresegyház – országos kirakodóvásár


Július 28. – vasárnap

Dunaújváros – országos kirakodóvásár

Jánoshalma – búcsúvásár

Kaposvár – országos kirakodóvásár, autóvásár

Kunszentmiklós – országos állat- és kirakodóvásár

Miskolc – használtcikk, autóvásár

Pécs – országos kirakodóvásár, autóvásár

Szeged – országos kirakodóvásár, régiségvásár, autóvásár

Szekszárd – országos állat- és kirakodóvásár, autóvásár


Július 31. – szerda

Csorna – helyi kirakodóvásár, használtcikk piac

Veresegyház – országos kirakodóvásár

Forrás: Iparos Újság

Drágul a készpénzfelvétel és a céges telefonálás

2013-06-27
Augusztustól duplájára nő a készpénzfelvétel ára, csökken a betétekre kifizetett kamat, drágul a céges telefonálás.

Augusztustól duplájára nő a készpénzfelvétel ára, csökken a betétekre kifizetett kamat, drágul a céges telefonálás.

Az Országgyűlés elfogadta a másfél hete beterjesztett Varga-csomagot. Az államnak idén 150, jövőre több mint 170 milliárd forint bevételt jelent az intézkedés.

Ami (tovább) drágul:

Készpénzfelvétel – az eddigi 3 ezrelékkel szemben 6 ezreléket kell fizetni, vagyis minden ezer forint után hat forintot. Az adónak nem lesz felső korlátja (ami eddig 6 ezer forint volt)

Elektronikus bankolás – az eddigi kétezrelékes illeték három ezrelékre emelkedik, de a felső korlát megmarad.

Kamatadó – augusztustól 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás terheli még, ezt a bankoknak automatikusan le kell majd vonniuk.

Telefonadó – céges előfizetők esetében percenként és sms-enként 3 foint (eddig 2 forint volt), az adó felső korlátja 5 ezer forint lesz augusztustól (eddigi 2 500 forint volt)

Szakértői véleményt és magyarázatot itt is olvashat.


Verseny indult a szállásadók között

2013-06-27
Az Év Szállása, az Év Turisztikai Központja és az Év Feltörekvő Turisztikai Központja címekért online-verseny indult tegnap 7 ezer magyar szállásadó és több mint 850 regisztrált település között.

Az Év Szállása, az Év Turisztikai Központja és az Év Feltörekvő Turisztikai Központja címekért online-verseny indult tegnap 7 ezer magyar szállásadó és több mint 850 regisztrált település között.

Az internetes szavazók – vendégek – a nyaralási szezon végéig, pontosan október végéig voksolhatnak a Szállás.hu weblapon arra a szálláshelyre és településre, amelyet a legszívesebben ajánlanának más utazóknak.

A versenyt kiírók célja, hogy felhívják a figyelmet a turizmus fenntarthatóságának és folyamatos fejlesztésének fontosságára, illetve a verseny keretében elismerjék a szállásadók, illetve települések fejlődés irányába tett erőfeszítéseit. A szavazás végén a legjobbakat egy szakmai zsűri is elbírálja.

Az exkluzív díjakat az internetes közönség véleménye alapján osztják ki.

A verseny – a kiírók szándékai szerint – azt mutatja majd, hogy a 2013-as turisztikai szezon tapasztalatai szerint hová érdemes elutazni Magyarországon.

Hogy hogyan legyen Ön az „Év Szállása 2013”-ban elismerő cím nyertese, arról idekattintva értesülhet. Ugyanitt még tájékozódhat a részvételi szabályzatról is. 

PÉNZTÁRGÉPCSERE – Segítség a támogatási kérelmek helyes kitöltéséhez!

2013-06-28
Leginkább hibásan vagy hiányosan érkeztek be eddig azok a kérelmek, amelyekben a vállalkozók pénztárgépeik cseréjéhez igényelnek támogatást. Az adóhatóság tájékoztatóval segít…

Leginkább hibásan vagy hiányosan érkeztek be eddig azok a kérelmek, amelyekben a vállalkozók pénztárgépeik cseréjéhez igényelnek támogatást.  Az adóhatóság tájékoztatóval segít…

Az online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrző egységgel rendelkező pénztárgépek cseréjéhez támogatás igényelhető. (A támogatás feltételeiről korábban itt írtunk.)

A támogatás igényléséhez „a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez – PTGREG”jelű nyomtatvány főlapján túl, a hiánytalan és hibátlan TAM-01 lap mellett a TAM-02-es lapot kell kitölteni, eltérő üzemeltetési helyenként külön-külön lapon feltüntetve a cserélendő pénztárgépek AP számait, illetve egyedi mentesítéssel rendelkező adózók vonatkozásában a felmentési határozat számát, írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A beérkezett kérelmek hibáit megvizsgálva a probléma legtöbb esetben a TAM-01 lap hibás/hiányos kitöltésére vezethető vissza.

A helyes kitöltéshez ezen az oldalon nyújt segítséget a hivatal.

DOHÁNYKERESKEDELEM – Engedély nélkül ötszázmillióig terjed a bírság

2013-06-28
A dohánykereskedelem ellenőrzésére július közepén országos vizsgálatsorozat indul.

A dohánykereskedelem ellenőrzésére július közepén országos vizsgálatsorozat indul.

E hét csütörtökéig 5310 nyitási kérelem érkezett a trafikpályázatok nyerteseitől, s a hatóság eddig 5258 esetben adta meg a hozzájárulást, tudta meg aMagyar Nemzetaz adóhatóságtól, írta meg azOrigo.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nagyjából két tucat beadványt utasított el, azért, mert az érintett vállalkozás nem felelt meg a törvényi előírásoknak, például egymillió forintnál nagyobb adó- vagy vámbírságot szabtak ki rá az elmúlt öt évben.

Minden trafikba benyitnak

A pénzügyőrök nyitás előtt minden trafikot felkeresnek, és ha hiányosságot találnak, felszólítják a tulajdonost a hibák orvoslására. Amennyiben ez nem történik meg, az érintett az engedély visszavonását követően akár el is veszítheti a húsz évre szóló dohányárusítási jogát

A korábban dohányterméket forgalmazók is számíthatnak ellenőrzésre

A nagyszabású ellenőrzések július 15-e után kezdődnek, a korábban cigarettát árusító boltok, kocsmák, szórakozóhelyek ugyanis addig kínálhatnak dohányterméket. Ha valamely vállalkozás a határidő után engedély nélkül árul cigarettát, komoly pénzbüntetésre számíthat, a szankció összege ötmilliótól ötszázmillió forintig terjedhet, írta a hírportál.

Közterület-felügyelők, polgárőrök is besegítenek

A vámhatóság munkáját a közterület-felügyelők és a polgárőrök is segítik majd, úgy, hogy tájékoztatást adnak arról, hol találkoztak feltételezhetően engedély nélküli dohányforgalmazással. Jelzések a rendőrhatóságtól és akár az állampolgároktól is érkezhetnek.

Fokozott határellenőrzések

Az új szabályok életbe lépése után a hatóság fokozottan figyeli majd a keleti és a déli határszakaszokat.Arra is felkészültek, hogy szükség esetén pénzügyőröket, szakembereket csoportosítsanak át az esetleg kritikussá váló térségekbe, számolt be a napilap értesüléséről az internetes hírportál.